Hargita megye: a hegyimentők előkészítik a túraösvényeket az új szezonra
A Hargita megyei hegyimentők elkezdték az alacsonyan fekvő területeken található túraösvények előkészítését a következő túraszezonra, amint az idő melegebbre fordul, a hegyvidéki útvonalakat is megtisztítják.
Simon László, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat vezetője az Agerpres-nek elmondta: ebben az időszakban a Vargyas-szorosban, valamint a Gyilkos-tó és a Békás-szoros környékén dolgoztak. Eltávolították a túraösvényekről a tél folyamán kitört fákat, lehullott ágakat, és amint melegebb lesz az idő, újrafestik a túrajelzéseket is, ahol szükség van rá.
A hegyimentők a turisták és a helyiek által eldobott szemetet is összeszedik, és a polgármesteri hivatalokkal kötött megállapodás alapján átadják azokat a szemétszállító vállalatoknak.
Simon László hozzátette, a magasan fekvő területeken, a hegyekben még vastag a hóréteg, ezért nehéz közbeavatkozni, de amint elolvad a hó és elég meleg lesz, ott is megkezdik a munkát.
Hargita megyében egyébként megközelítőleg 2600 kilométernyi, jelzéssel ellátott, hitelesített túraútvonal található, ezek térképe digitálisan is elérhető a hegyimentő közszolgálat honlapján.
Az igazgató megjegyezte, hogy a turisták számára elérhető online térképeken az adatok aktuálisak. A túrajelzések felfestése, az ösvények karbantartása és a térképek digitalizálása is hozzájárul a túrázók biztonságához, aminek köszönhetően Hargita megyében egyre kevesebben tévednek el a természetben.
CSAK SAJÁT