Halálos csónakbaleset: ittas volt a csónakot vezető férfi

A Maros folyón felborult csónaknak nem volt forgalmi engedélye, a vezetője pedig – egy 33 éves férfi – jogosítvány nélkül irányította a járművet, ugyanakkor alkoholos befolyásoltság alatt állt, közölte az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint ismert, egy gyermek meghalt és többen eltűntek, amikor felborult egy csónak a Maros szakaszán a perjámosi (Periam) kikötő környékén vasárnap este.

Fotó: Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A nyomozás során kiderült, hogy a csónak nem volt bejegyezve, továbbá az azt vezető férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal. A rendőrség alkoholszondával tesztelte, a műszer 0,31 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a leheletében. A férfit 24 órára őrizetbe vették, emberölés bűntette miatt indítottak nyomozást ellene.

A segélyhívóra 20 óra 24 perckor érkezett riasztás a balesetről. A helyszínre érkezett mentőegységek a folyó mindkét partján és a vízben is nagy erőkkel keresték a négy eltűntet. Tizenegy személy, öt felnőtt és hat kiskorú szállt fel a csónakra. Két utast – egy 28 éves nőt és 3 éves gyerekét – a folyó déli,  Temes megyei partján találták meg. A helyszínre érkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a gyereket, de nem sikerült. Négy személyt – két felnőttet és két gyereket – a baleset után három órával sem találtak még meg, tájékoztatott az Arad megyei rendőrség hétfőn.

A búvárok éjjel 1-ig keresték a négy eltűnt személyt, majd visszatértek a laktanyába. Hétfő reggel huszonnégy Temes megyei és tizenöt Arad megyei tűzoltó szállt ki a helyszínre mentőjárművekkel, csónakokkal és búvárfelszerelésekkel. A keresés folytatódik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?