FRISSÍTVE – Temes megye: felborult egy csónak, egy 4 éves gyerek meghalt, több személy eltűnt

Egy négyéves gyerek meghalt és többen eltűntek, amikor felborult egy csónak a Maros szakaszán a perjámosi (Periam) kikötő környékén vasárnap este – közölte a Temes megyei katasztrófavédelem szóvivője. FRISSÍTÉS: Nagy erőkkel keresi a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség az eltűnt személyeket.

A hatóságok úgy tudják, hogy a csónakban hat felnőtt és hat kiskorú utazott. Két utast – egy 28 éves nőt és négy éves gyerekét – a folyó déli,  Temes megyei partján találták meg. A helyszínre érkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a gyereket, de nem sikerült.

Fotók: Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Négy személyt – két felnőttet és két gyereket – a baleset után három órával sem találtak még meg.

A bárka másik hat utasát – három felnőttet és három kiskorút – a folyó északi, Arad megyei partján találták meg. Őket enyhe kihűlési tünetekkel szállították kórházba.

A balesetről elsők között beszámoló Opinia Timisoarei temesvári hírportál úgy tudja, hogy a társaság Aradról indult csónakázni. A segélyhívóra 20 óra 24 perckor – negyed órával napnyugta előtt – érkezett riasztás a balesetről. A helyszínre érkezett mentőegységek a folyó mindkét partján és a vízben is nagy erőkkel keresik a négy eltűntet.

FRISSÍTÉS: A búvárok éjjel 1-ig keresték a négy eltűnt személyt, majd visszatértek a laktanyába. Hétfő reggel huszonnégy Temes megyei és tizenöt Arad megyei tűzoltó szállt ki a helyszínre mentőjárművekkel, csónakokkal és búvárfelszerelésekkel. A keresés folytatódik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?