Gyógynövénygyűjtéssel egybekötött gyalogtúrát szervezett a Zöld Nap Egyesület
A Zöld Nap Egyesület hagyományait követve a hétvégén egy újabb gyalogtúrát szervezett az egyesület tagsága és a természetjárás iránt érdeklődők számára. A szombati kirándulás úti célja a Kézdialmás határában fekvő Avas-tető és a közelében levő Szent Mihály-hegyi műemlék templom volt, de a hét kilométeres út során még számtalan gyönyörű helyen megpihenhettek a túrázók.
A túra résztvevői Kézdialmás központjába érkeztek autókkal, hogy gyalogszerrel a varázslatos helyre, az Avas-tetőre érjenek, amit számos legenda is övez. A hegyről teljesen belátható volt a Felső-Háromszék-medence és a környező hegyek, sőt még Brassóig is el lehetett látni.
Átsétálva a dombos réteken a Lemhény és Kézdialmás közötti Szent Mihály-hegyen található római katolikus, barokk műemlék templomba mentek be, ahol Gáll Melinda gondnok és idegenvezető számos érdekességet osztott meg a résztvevőkkel, bemutatva az épület lenyűgöző szépségű fontosabb részeit is. A túra során gyógynövényeket is szedtek a résztvevők.
„A természetjárás egészségre kifejtett pozitív hatásait aligha szükséges bizonygatni, hiszen a WHO (az ENSZ egészségügyi szervezete) által végzett vizsgálat szerint az úszás mellett a gyaloglás, természetjárás a legegészségesebb sport. Ugyanakkor kiváló lehetőség a teljes rekreációra, a testre és lélekre egyaránt kifejtett jótékony hatása miatt” – mondta a Maszolnak Ráduly Attila, a civil szervezet elnöke. Aki egyszer megérzi az „ízét” és hangulatát, aligha tud lemondani róla – tette hozzá.
CSAK SAJÁT