banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Gyerekkel a sor elejére: törvény írja elő, de a jóérzésen múlik

Hogyan érvényesítsük várandós nőként vagy legfeljebb ötéves gyerekkel sorban állva azon jogunkat, hogy előre engedjenek a kiszolgáló pulthoz? Tavaly október 19-e óta törvény írja elő az elsőbbségadást, de mit kell tenni, hogy élhessünk a lehetőséggel és akkor, ha ez mégsem történik meg? Ennek tisztázására kértük a fogyasztóvédelem segítségét. A hatóság levélben megfogalmazott kérdéseinkre szűkszavú választ küldött. Nem válaszoltak minden kérdésre, de valamivel többet tudunk, mint előtte. 

Kolozsváron történt január első napjaiban, hogy a polgármesteri hivatal előtt hosszú sor kígyózott, és egy férfi, feltehetően egy apuka, kisgyerekkel a karján a kiszolgálópulthoz szeretett volna előremenni, mivelhogy gyerekkel volt, a sorban állók azonban rászóltak, hogy várja ki a sorát. Mit kellett volna tenni ebben az esetben az apának? – Erre is rákérdeztünk az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnak írt levelünkben, mivel az ő hatáskörükbe tartozik a törvényszegés megállapítása és a bírság kiszabása, amennyiben nincs elsőbbségadás és/vagy nincs megfelelő tájékoztató kihelyezve a kiszolgáló pultnál.

Elsőbbséget kell adni a sorban a várandósokak és a kisgyerekkel sorban állóknak. Nőknek és férfiaknak egyaránt, jelzi a kötelező tájékoztató | A szerző felvétele

Bárki jelezheti a szabályszegést – 200-tól 1000 lejig terjed a bírság

A tavaly október 19-e óta érvényes (2023/280-as) törvény szerint a terhes nők és azok, akik legtöbb ötéves korú gyermekkel állnak sorban, elsőbbséget élveznek a köz- és magánintézmények pénztárainál és kiszolgáló pultjainál, valamint az általuk nyújtott szolgáltatások igénybevételekor. A törvény értelmében a köz- és magánintézmények kötelesek jól látható helyen, a pénztárak, pénztárgépek, pultok közelében, illetve ott, ahol szolgáltatásukat nyújtják, kihelyezni tájékoztatókat, amelyeken feltüntetik, hogy a várandós nők és a legfeljebb 5 éves gyermekek által kísért személyek elsőbbséget élveznek, kivéve azokat az eseteket, amikor külön pénztárak, pultok vannak számukra kijelölve. 

A törvény szerint bárki jelezheti, ha tanúja a szabályszegésnek, nemcsak a sértett. Amennyiben nem engedik előre a kismamákat és kisgyerekkel sorban állókat, és/vagy nincs feltüntetve jól látható helyen a kiszolgáló pult közelében, hogy elsőbbséget kell adni, a fogyasztóvédelem állapíthatja meg a jogszabály megsértését, és szabhatja ki a 200 és 1000 lej közötti bírságot.

Megkérdeztük: hogyan néz ki a gyakorlatban az elsőbbségadásra vonatkozó 2023/280-as törvény alkalmazása, kit kell hívni, ha szabályszegés történik. Telefonon vagy írásban tegyünk bejelentést? Kijön-e esetleg valaki a helyszínre? Hogyan vizsgálják ki az eseteket? A törvény életbe lépése óta ellenőrzött-e a hatóság, és érkeztek-e bejelentések ennek a törvénynek a megszegése kapcsán? Hány ügyet oldottak meg, kinek és milyen szankciókat szabtak ki? 

Kilenc panasz három hónap alatt

Romániában vagy nagyon előzékenyek az emberek, vagy nem tesznek panaszt a sértettek, hiszen a fogyasztóvédelem válasza alapján országos szinten 2023 októbere és 2024. január 11-e között kilenc fogyasztói panaszt regisztráltak a 2023/280-as számú törvény szerinti előírás: a sorban elsőbbség adásának elmulasztásával kapcsolatosan.

Illusztráció | Fotó: Pexels

„Egy panasz megalapozatlan volt, három pedig vizsgálat alatt áll” – írja a hatóság a Maszolnak küldött válaszában. Közlésük szerint „öt esetben szabott ki bírságot a fogyasztóvédelem összesen 7200 lej értékben a következő gazdasági szereplőkre: Casa Moda Retail, Dr. Fort Loredana, Someș Water Company, Xagelmo SRL, a Regina Maria buzăui Unirea Orvosi Központja”.

Eszerint a szolgáltatót – üzletet, orvost, intézményt – büntetik, amennyiben szabálysértés történik.

Csak a tájékoztatást tudják ellenőrizni

Levelük végén a  fogyasztóvédők hangsúlyozzák, hogy ők csak azt tudják ellenőrizni, hogy van-e megfelelő tájékoztatás.

„Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság biztosai tényszerűen csak azt tudják ellenőrizni, hogy van-e tájékoztatás kihelyezve arról, hogy a várandósoknak és a legfeljebb ötéves gyermekkel sorban álló személyeknek elsőbbségük van a kiszolgáló pultnál, a 2023/280-as számú törvény értelmében” – áll a fogyasztóvédelem válaszlevelében.

Sor a kolozsvári polgármesteri hivatal előtt január 3-án | A szerző felvétele

A fent említett kolozsvári esettel kapcsolatban a kolozsvári polgármesteri hivatalt is megkérdeztük, szintén levélben. Cikkünk közléséig tőlük nem érkezett válasz.

A férfiaktól kevésbé tolerálják

A fogyasztóvédelem sem válaszolt arra a kérdésünkre, hogyan is kell gyakorlatba ültetni az elsőbbségadást: egyszerűen előre kell tolakodni, ha gyerekkel vagyunk, akkor is, ha csúnyán néznek? Vagy várni, hogy előrehívjon a kiszolgáló?

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Cikkünk írása közben több kisgyerekes ismerőst is megkérdeztünk arról, hogy szoktak-e élni ezzel a törvény adta lehetőséggel. Az anyák egy része azt tapasztalta, hogy többször előreengedik őket a kiszolgálópulthoz vagy a kasszások vagy a sorban állók, főleg, ha a türelmetlen gyerekek a hangoskodásukkal, futkosásukkal felhívják magukra a figyelmet. Ugyanakkor kényelmetlennek találják, hogy ők maguk a sor elejére vágtassanak. Még többen azonban vagy megfeledkeznek erről a lehetőségről, vagy azt tapasztalták, nem szívesen engedik őket előre. Mint egyik édesanya elmondta, „egy-két helyen előreengednek, de ritka a jóindulat”. Még az is megtörtént vele, hogy hiába volt előjegyzése egészségügyi analízisekre, „az idősebb korosztály jobban sietett”, és ha szóvá tette, nem vették jónéven. 

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Az apák tapasztalatai még kevésbé pozitívak. Egyikük elmondta, ő meg sem szokta próbálni azt, hogy például a boltban a sor elejére kéredzkedjen, még akkor sem, amikor mindkét öt éven aluli gyereke mellette nyüzsög. Úgy gondolja, a nők esetében elég természetesnek veszik, ha elsőbbséget szeretnének, de a férfiaktól nem igazán tolerálnák. 

Nem újdonság az elv, csak a törvény

Nem újkeletű egyébként az elv, hogy elsőbbséget kapjanak a terhes nők és a kisgyerekesek, hiszen orvosnál és egyes egészségügyi közppontokban ez már sok éve gyakorlat, és van olyan nagyobb üzlet is, ahol külön pénztárat alakítottak ki a kismamáknak, kisgyerekeseknek, de természetesen nemcsak ők állnak oda sorba. Figyelmes sorban állók és kiszolgálók a törvény életbe lépése előtt is előre engedték a kismamákat, és azokat, akik kicsi gyerekekkel voltak. A viszonylag új dolog az, hogy törvény írja ezt elő, és a szolgáltató köteles betartatni, de a fogyasztóvédelem válaszából következtetve, továbbra is a figyelmen és jóérzésen múlik az elsőbbségadás, hiszen a hatóság biztosai nem fognak utólag nyomozást folytatni. 

Legalább két külön parkolóhelyet kell kialakítani

A várandósoknak és az ötévesnél nem nagyobb gyerekkel közlekedőknek külön parkolóhelyeket is ki kell alakítani a szóban forgó törvény értelmében. Ezeket azok a köz- és magánintézmények kötelesek létrehozni, amelyeknek legalább tíz helyes parkolójuk van. Legalább két parkolót kell elkülöníteni és/vagy kijelölni a terhes nők és az ötévesnél nem nagyobb gyerekkel közlekedők járműveinek.

Minderre viszont még van egy kis idő: a törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül kell eleget tenniük a szabálynak, azaz áprilisig. A parkolóhelyek kialakítására, fenntartására és/vagy megjelölésére vonatkozó kötelezettség megszegése 2,000 lejtől 10,000 lejig terjedő pénzbírsággal lesz büntethető. A közúti és a helyi rendőrség ellenőrizheti a jogszabály betartását, és ők szabhatnak ki bírságot is a megszegése esetén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?