banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Gyanús halálesetek: lemondott az Egészségügyi Minisztérium ellenőrző testületének elnöke is

Lemondott az Egészségügyi Minisztérium ellenőrző testületének vezetője, aki áprilisban ellenőrizte a bukaresti Pantelimon kórházat – ahol gyanús halálesetek miatt nagy visszhangot kiváltó bűnügyi eljárás kezdődött –, de nem talált szabálytalanságot. Alexandru Rafila miniszter elfogadta lemondását.

A Digi24 közölte, amikor a panaszosok az ügyészséghez és az egészségügyi minisztériumhoz fordultak, két vizsgálat is indult. Az Egészségügyi Minisztérium elküldte az ellenőrző testületét, de részt vett az ellenőrzésben egy bizottság a Bukaresti Orvosi Kollégiumtól is. Mindkét kontroll azzal a következtetéssel zárult, hogy nem volt szabálytalanság az intenzív osztályon fekvő betegek kezelésében. Ismeretes, nem sokkal később az ügyészségtől bejelentette, hogy a két orvos ellen vádat emeltek, és előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés kísérletével vádolják őket. Eltelt néhány hónap, majd elindult a lemondási hullám – nyomatékosítja a Digi24.

Fotó forrása: Egészségügyi Minisztérium Facebook-oldala

Legutóbb az egészségügyi Minisztérium ellenőrző testületének vezetője mondott le, tekintettel a nyilvános térben zajló vitákra és arra, hogy néhány nappal korábban az egészségügyi miniszternek egy másik tiszteletbeli tanácsadója is visszaadta megbízatását. Ő Gabriel Diaconu pszichiáter, aki a közösségi oldalakon a két orvos védelmében foglalt állást.

Az ügyészségi vizsgálat folyamatban van, mindkét sürgősségi orvost 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A Digi24 által megszerzett joghatósági indoklásában a bíró azzal vádolja őket, hogy „embertelen módon” eldöntötték, hogy „ki él és ki hal meg az intenzív osztályon”. Szerinte az ügyészek által eddig összegyűjtött bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy felmerüljön a gyanú, a két orvosnak közvetlen szándéka volt egy beteg életének kioltására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?