Grindeanu: nem vesszük át az új brăilai hidat, amíg nem javítják ki a hiányosságokat

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) mindaddig nem veszi át jegyzőkönyvvel a Dunán átívelő új brăilai hidat, amíg a kivitelező nem javítja ki a hiányosságokat – jelentette ki szerdán a szállításügyi miniszter.

A Brăilába látogató Sorin Grindeanu hangsúlyozta, hogy a forgalomnak nyáron átadott híd mindezek ellenére nem jelent veszélyt a közlekedésben résztvevőkre, és ő inkább ezt a variánst választotta, mintsem hogy fél évig „csak nézzék” és ne használják az új hidat. Az elvégzett munkálatok egy része azonban nem felel meg a követelményeknek – ezt független szakértők is megállapították –, és ezt a kivitelezőnek saját költségén rendeznie kell – szögezte le a miniszter.

Fotó: Agerpres

Grindeanu szerint a CNAIR-nak az az építtetővel szembeni követelései jelenleg több mint 80 millió lejre rúgnak, de az összeg növekedhet, ha nem fejezik be idejében a jijilai bekötőutat is. A helyszínre szerda reggel a CNAIR igazgatójával, Cristian Pistollal együtt kilátogató miniszter úgy véli, a kivitelező, ígéretével ellentétben, nem fogja befejezni év végéig ezt az utat.

A miniszter azt is leszögezte, hogy bármilyen jó hírnévvel és portfólióval is rendelkezik a dunai híd munkálatait végző cégtársulás Európában, a szerződésbe foglaltak be nem tartása miatt azt kockáztatja, hogy nem vehet többé részt Romániában a szállításügyi minisztérium által kiírt versenytárgyalásokon.

„Amikor a versenytárgyalást megnyerte, figyelemreméltó portfólióval rendelkezett. Korábban is voltak már ilyen típusú munkálatai, például egy isztambuli híd a Boszporusz felett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az a munka, amit ez a cégtársulás Romániában végez, rosszabb minőségű lehet, mint máshol” – nyomatékosította Grindeanu.

A brăilai Duna-hidat, amely a Romániában valaha épült legnagyobb, európai szinten a harmadik legnagyobb függőhíd, 2023. július 6-án adták át a forgalomnak. Az új híd az utolsó a Dunán, mielőtt a folyam a Fekete-tengerbe torkollik.

A vissza nem térítendő külső forrásokból finanszírozott projekt eredeti értéke 1,996 milliárd lej volt, áfa nélkül. A munkálat kivitelezését az Astaldi S.P.A. - IHI Infrastructure System Co. Ltd cégtársulás nyerte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?