FRISSÍTVE - Georgescu revizionizmust emleget Ukrajna kapcsán, Kijev reagált
Nyíltan beszélt revizionista törekvéseiről Călin Georgescu. Az ultranacionalista politikus a Ion Cristoiunak adott interjújában azt mondta, „Ukrajna egy kitalált állam, nem létezik”. Felsorolta azokat az ukrajnai területeket, amelyek szerinte Romániát illetnék.
„Megváltozik a világ. Meg fognak változni a határok. Ha a határok változnak, mi hol leszünk? Van Észak-Bukovina, érdekel minket. Van a Budzsák, van Észak-Máramaros, igaz? Kárpátaljából marad egy kis rész jut a magyaroknak, Lviv pedig a lengyeleké lesz, és van Malorosszija” - fejtegette Georgescu.
Arra a kérdésre, hogy fogadna-e Ukrajna felosztására, a volt elnökjelölt azt válaszolta: száz százalékig. Hozzátette: „Ukrajna egy kitalált állam, nem létezik”. Amikor ismét az általa említett területekről kérdezték, azt mondta: „ezek a mieink, történelmileg”. Georgescu kijelentette: Ukrajna elvesztette a háborút. Mint fogalmazott, ő Nagy Romániát akarja.
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Heorhij Tihij szerint Călin Georgescu nyilatkozatai, amelyek kétségbe vonják Ukrajna területi integritását, „rendkívüli tiszteletlenséget mutatnak Ukrajnával és az ukrán néppel szemben”. „Elfogadhatatlanoknak tartjuk és elítéljük azokat a revizionista nyilatkozatokat, cselekedeteket, amelyek megsértik Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Ezek ellentétesek a nemzetközi normákkal, az ENSZ alapokmányával, valamint az alapvető demokratikus értékekkel” – szögezte le a szóvivő. Hozzátette: Georgescu próbálkozásai, hogy „független” politikusként pozicionálja magát, abszurdak. „Nyilatkozatai ismétlik az orosz propagandát, ami arra utal, hogy teljes mértékben függ a moszkvai gazdáitól” – állítja Tihij.
Románia 1997-ben kötötte azt a jószomszédi és együttműködési szerződés Ukrajnával, amelyben elismerte a volt szovjet tagköztársaság jelenlegi határait. Másfél évvel ezelőtt Diana Șoșoacă követelte az egykor Romániához tartozó ukrajnai területek Románia általi annektálását. A botránuos kirohanásairól ismert politikus törvénytervezetet is benyújtott e célból a parlamentben. Korábban Andrei Marga volt külügyminiszter beszélt arról, hogy Ukrajnának területeket kellene átadnia többek között Romániának és Magyarországnak.
CSAK SAJÁT