Béke helyett kényszersorozás Ukrajnában

A háború folytatására készülnek Ukrajnában, ahol gőzerővel zajlik a kényszersorozás. A toborzó kommandók az utcáról rabolják el a hadköteles korú férfiakat, akiket fegyverrel kényszerítenek arra, hogy velük tartsanak – hangzott el az M1-en.

Munkácson egy térfigyelő kamera rögzítette, amint egy férfi a hadkiegészítők elől bemenekül egy udvarra. Az illetőt egy katona végül elkapja, majd a földre kényszeríti. Az akcióhoz csatlakozik társa is, akivel végül ketten, a sárban maguk után húzva viszik el áldozatukat.

Egyenruhások pisztollyal a kezükben fenyegetőzve kutattak hadkötelesek helyiek után | Fotó: Illusztráció -Pixabay

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosában, Krivij Rihben azt filmezték le, amint a helyi hadkiegészítő parancsnokság udvarán egy férfit vernek, akinek a segítségére a kerítést átmászva, az apja siet. A szülő után egy gépfegyveres szalad, aki figyelmeztető lövéseket ad le. Az emberrablások és a kegyetlenség ellen egyre többen emelik fel a hangjukat.

Volt olyan is, akit kutyasétáltatás közben vittek el és napokig tartottak fogva

„Elraboltak és most egy kiképzőközpontba visznek, úgy, hogy ráadásul katonai felmentésem van. Ez senkit sem érdekelt. A kiskutyámmal együtt hurcoltak el.

Így működik a hadkiegészítő Zaporizzsjában. Két napon keresztül voltunk egy pincében, végül egy ablaktalan teherautóban kivittek egy erdőbe, ahol buszba szállítottak át minket, hogy tovább vigyenek a kiképzésre”  – mondta egy elrabolt férfi.

Rivne megyében azt filmezték le, amint egyenruhások pisztollyal a kezükben fenyegetőzve kutattak hadkötelesek és olyan helyiek után, akik a fiatal férfiaknak segítenek átjutni illegálisan Fehéroroszországba. Szintén itt kapták lencsevégre azt is, amint egy anya megpróbálta megakadályozni fia elhurcolását, miközben összeverekedett az egyik tiszttel.

„Az emberek sokszor sértegetik a hadkiegészítőket, és azok emiatt erőszakot alkalmaznak. Így végül a toborzó lesz a felelős. Emiatt jogokkal kell felruházni a toborzókat: a bujkálókkal szembeni fizikai erőszakra, fegyverhasználatra, hiszen nem támadhatnak rájuk hadiállapot idején” – tolmácsolta az egyenruhások álláspontját egy főtörzsőrmester.

2025-től minden 18-25 év közötti fiatalnak kötelező katonai kiképzésen kell átesnie |Fotó: life.karpat.in.ua

Ukrajnában a béke helyett továbbra is a háborúra készülnek, hiszen Kijev közben bejelentette: 2025-től minden 18-25 év közötti fiatalnak kötelező katonai kiképzésen kell átesnie.

Január elsejétől először is a diákok, aztán pedig az összes 18 és 25 év közötti férfi állampolgár kötelezően részt fog venni egy alap szakmai kiképzésen. Ez nem mozgósítás, csak a lakosság felkészítése. – mondta az illetékes.

Közben az ukránok egyre több olyan szomorú felvételt posztolnak a közösségi oldalakon, melyeken végeláthatatlan katonai temetők láthatók. A háborútól és a haláltól való félelem miatt pedig egyre többen választják a szökést: az elmúlt héten több tucat illegális határátkelési próbálkozást akadályoztak meg az ukrán hatóságok az EU-s határszakaszokon.

Rekordot döntött a dezertáló ukrán katonák száma 2024-ben

Minden eddiginél nagyobb számban dezertáltak az ukrán hadseregből az idei év során – írja a Newsweek a Financial Times alapján. A lap hozzáteszi, január és október között többen szöktek el a fegyveres erőktől, mint az elmúlt két év során bármikor.

A kijevi ügyészségek 60 ezer eljárást indítottak pozícióikat elhagyó katonák ellen, ez kétszerese a 2022 és 2023 közötti időszakban indított büntetőeljárásoknak és több mint 100 ezer katonát vádoltak meg összesen dezertálással 2022 februárjától kezdve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?