Gátat szabnának a választási turizmusnak

A képviselőház döntő házként fogadta el azt a törvénytervezetet, amely a választási turizmus megelőzését szolgálja.

A jogszabálymódosítást még tavaly nyújtotta be Gigel Știrbu nemzetiliberális-párti (PNL) képviselő, aki most Facebook-oldalán jelentette be, hogy kezdeményezése pozitív elbírálást nyert.

Fotó: Borsi Balázs

Emlékeztett, hogy a múltban több olyan eset is előfordult, amikor a lakosok a választások előtt pár nappal kértek igazolást ideiglenes lakhelyükről, egy-egy lakcímre pedig tucatnyi állampolgárt jegyeztek be. „A héten elfogadott törvénytervezet csökkenti a kockázatát annak, hogy a jövőben hasonló esetek megtörténhessenek” – magyarázta a PNL-közleménye is, kiemelve, hogy a jogszabály hatályba lépését követően a lakhelybejelentés esetében a lakás tulajdonosának is saját felelősségére kell majd nyilatkozatot kitöltenie arról, hogy a lakó tizenöt napnál hosszabb ideig él ott, ha pedig családtagjain kívül kettőnél több bejelentett állampolgárt jegyeznek a címen, úgy azt a helyi rendőrség ellenőriznie kell.

Mint ahogyan a törvénytervezet előterjesztésekor írtuk, azok a személyek, akik a választások előtt kevesebb mint egy évvel jelentették be ideiglenes tartózkodási helyüket, csak az állandó lakhelyük szerinti településen szavazhatnak majd és pótlistára kerülnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?