Folyosói hangoskodás – Șoșoacă Makavelivel érkezett a parlamentbe, a POT-elnök mikrofont „pofozott”
A Călin Georgescu mellett kampányoló, korábban börtönbüntetésre ítélt TikTok-influenszer Makavelivel, polgári nevén Virgil Alexandru Zidaruval érkezett pénteken a parlamentbe Diana Șoșoacă. Az SOS Románia párt botrányhősnő elnöke a folyosói hangoskodást követően azt mondta, hogy alkalmazni fogja a pártjánál.
Tette ezt azt követően, hogy érkezésükkor megzavarták az Antena3 CNN élő közvetítését, majd a tévécsatorna újságírója után kiabált és arról a Gâdearól érdeklődött, akinek a feleségét Makaveli a hét folyamán sértegette, számolt be a Hotnews.ro.
Makaveli egyike azoknak a Bogdan Peșchir által fizetett influenszereknek, akiket a hatóságok kihallgattak a független államfőjelölt Călin Georgescu népszerűsítését célzó kampányuk miatt. A vloggernek bűnözői háttere is van: az Antena3 szerint több eljárás indult ellene erőszakos cselekmények miatt, kábítószerkereskedelem miatt börtönben is volt, ahonnan 2017-ben szabadult.
Kapcsolódó
Diana Șoșoacát viszont úgy tűnik, hogy ez nem zavarja. Parlamenti tanácsadójává választotta, „a társadalom szegényeinek nyújtott szolgálataiért” alkalmazza, „kiemelkedő érdemeiért a megvesztegethető, nyomorult, hanyatló, aljas sajtó ellen, amely emberek életét oltotta ki a pandémia alatt” – fogalmazott a képviselő.
A parlamenti pénteki alakuló ülése alkalmával nem csak Șoșoacă okozott botrányt a folyosón. Anamaria Gavrilă, a Călin Georgescut támogató POT párt elnöke is. A radikális szélsőjobboldali alakult vezetője kezével félrelökte az újságírók mikrofonját, ingerülten elutasítva bármilyen kérdésre a válaszadást.
Újságíróval szemben viselkedett illetlenül George Becali is. Az AUR listáján képviselői mandátumhoz jutó üzletembert zavarta, hogy az Antena 1 riportere a törvények közötti különbségek ismeretéről faggatta, és egyszerűen elvette tőle a mikrofont. Noha a riporter közölte vele, hogy nem viselkedhet így, az FCSB futballklub tulajdonosa szemtelennek nevezte és kijelentette, hogy majd kint visszaadja neki a mikrofont, számolt be a Gsp.ro.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) épp pénteken adott ki egy közleményt, amelyben felszólította a nyilvános kommunikáció összes szereplőjét, hogy tartózkodjon az agresszió minden formájától, különösen az újságírók elleni verbális erőszaktól.
CSAK SAJÁT