Foggal-körömmel kapaszkodnak speciális nyugdíjukba a bírák

Fotó: CSMA Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) támogatja az ország több törvényszékének és bíróságának közgyűlése által megfogalmazott álláspontot, és úgy véli, hogy a szolgálati nyugdíjakat szabályozó törvény tervezett módosításai alapjaiban sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint a bírák és ügyészek jogállását.

Kedden az ország több törvényszéke és bírósága - köztük a bukaresti táblabíróság, a törvényszék, a törvényszéki ügyészség és a bírósági ügyészségek - rendkívüli közgyűlést hívott össze, és tevékenységük felfüggesztéséről döntöttek az igazságszolgáltatásban dolgozók szolgálati nyugdíjával kapcsolatos tervezett módosítások miatt.

A CSM keddi közleményében leszögezték, tudatában vannak a nyugdíjreform szükségességének, de egyetértenek a közgyűlések álláspontjával is, miszerint a tervezett módosítások sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint a bírák és ügyészek jogállását, és közvetlen hatásai lesznek az igazságszolgáltatási tevékenységre.

Rámutattak, a CSM elnöke, a legfelsőbb bíróság elnöke és a legfőbb ügyész egyeztetett a kormány és a parlament képviselőivel a kilátásba helyezett módosítások hatásairól, hangsúlyozva, hogy a rendszer amúgy is akut személyzethiánnyal küzd a bírák és ügyészek jogállásával kapcsolatos állandó bizonytalanság miatt.

Hangsúlyozták, a CSM nem ellenzi a szolgálati nyugdíjak rendszerének reformját, sőt készen áll az együttműködésre a legmegfelelőbb és leghatékonyabb jogalkotási megoldások megtalálása érdekében, ezeknek azonban tiszteletben kell tartaniuk az igazságszolgáltatás függetlenségét és az alkotmánybíróság joggyakorlatát.

A CSM elnöke a következő napokban további megbeszéléseket folytat a témában a kormány és a parlament illetékeseivel - áll még a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?