Különnyugdíj: a romániai bírák és ügyészek képmutatással vádolják az Európai Bizottságot

Nyílt levélben kérte szerdán a bírák és ügyészek négy szervezete Ursula von der Leyen uniós főbiztost és Didier Reynders igazságügyi biztost, hogy járjanak közben a különnyugdíjak romániai reformjának azonnali felfüggesztéséért. Az aláírók „képmutatással és felelőtlenséggel” vádolják az Európai Bizottságot, amiért az igazságszolgáltatás képviselői helyett a kormánnyal tárgyalt a reformról.

A négy szervezet annak kapcsán foglalt állást, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a különnyugdíjakat szabályozó törvény tervezetének módosításait, amelyeket ezekben a napokban vitat meg döntő házként a képviselőház.

Fotó: Pixabay

A nyílt levél szerint a különnyugdíjak „úgynevezett reformja” aláássa a romániai igazságszolgáltatás függetlenségét és ellehetetleníti a működését. Az aláírók emlékeztettek arra, hogy az elmúlt egy évben több száz bíró hagyta el a romániai igazságügyet, amelyben jelenleg több mint 1100 betöltetlen állás van. Szerintük a bírák és az ügyészek jogállására irányuló „fenyegetések” csak súlyosbítottak az amúgy is személyzethiánnyal küszködő igazságszolgáltatás helyzetén.

A nyílt levél szerint a kormánykoalíció május 29-én olyan módosító javaslatokat terjesztett be a képviselőházba, amelyek „elfogadhatatlan és átláthatatlan módon átírják” a különnyugdíjakat szabályozó törvény tervezetét. Aláírói emlékeztettek arra, hogy a jogszabályjavaslatnak egy olyan változatát fogadta el idén március 29-én első házként a szenátus, amelyet még kedvezően véleményezett a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM).

A szenátusban elfogadott változathoz képest – a nyílt levél szerint – a képviselőházban „alapjaiban fog módosulni” a bírákat és az ügyészeket megillető nyugdíj összege és változnak a nyugdíjazási feltételeik. „Képviselőink nyilatkozatai szerint a kormány az Európai Bizottsággal egyeztetett ezekről a módosításokról. Ha ez igaz, akkor a kormány és az Európai Bizottság romániai bírák jogállásáról szóló »tárgyalásainak« ez az átláthatatlan és tisztességtelen módja számunkra elfogadhatatlan, és a Bizottság képmutatását és felelőtlenségét bizonyítja a román igazságszolgáltatással való kapcsolataiban” – olvasható az állásfoglalásban.

Aláírói azzal érvelnek, hogy a bírák és az ügyészek szolgálati nyugdíjáról szóló törvény a jogállásuk szerves részét képezi, és ezt az igazságügyi törvények pontosan szabályozzák. „Elfogadhatatlannak és botrányosnak tartjuk, hogy az Európai Bizottság (...) a színfalak mögött aktívan tárgyal a politikai pártokkal a bírák és ügyészek jogállásáról. Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy vállaljon teljes felelősséget a súlyos humánerőforrás-hiánnyal küzdő igazságszolgáltatás jelenlegi katasztrofális helyzetéért, és azonnal állítsa le ezt az úgynevezett »reformot«” – írta nyílt levelében a négy szervezet, amelyek szerint az igazságszoltatás függetlenségének semmibevételét jelenti, hogy az Európai Bizottság nem konzultált a képviselőikkel a különnyugdíjak szabályozásának tervezett módosításairól.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?