Figyelmeztet a védelmi minisztérium: újraindult a félrevezetés

A védelmi minisztérium pénteken figyelmeztetett, hogy félrevezető információk terjednek a nyilvánosságban a Romániai légteréről, illetve az országban végrehajtott katonai műveletekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban.

Közleményében a védelmi tárca sajtóosztálya emlékeztetett, hogy a kormány a csütörtöki ülésén hagyta jóvá a két jogszabályjavaslat továbbítását a parlamentnek. Előtte a tervezeteket közvitára bocsátották.

A védelmi minisztérium szerint félrevezetéssel manipulálnának | Illusztráció: védelmi minisztérium/Facebook

Ennek ellenére a minisztérium szerint a jogszabályjavaslatoknak már a közzétételekor „számos hamis információ, manipuláció és a kontextusból való kiragadáson alapuló túlzás jelent meg a nyilvánosságban”. Ezeknek a terjesztése újraindult, amikor a kormány a tervezeteket a parlament elé terjesztette, számolt be az Agerpres.

A minisztérium szerint a lakosság félrevezetésének célja bizonytalanságot és pánikot ébreszteni a közvéleményben. Ez a szándék pedig összhangban van a Románia szuverenitását és a NATO-t támadó külföldi állami szereplők törekvéseivel.

A védelmi tárca közölte, hogy a Románia légterének használatát szabályozó tervezet elfogadása új keretet biztosít a légtér irányításáért és ellenőrzéséért, valamint a légtérhasználati szabályok betartásának biztosításáért felelős hatóságok és intézmények együttműködésének, ami hozzájárul a légi közlekedés biztonságának és védelmének növeléséhez.

A másik tervezet pedig jogi keretet teremt a román állam területén békeidőben végrehajtott katonai műveleteknek, és olyan intézkedéseket ír elő, amelyek védik a román állampolgárok életét, egészségét, tulajdonát, jogait és szabadságait – emlékeztetett a minisztérium.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?