Fiatalok, figyelem: már lehet jelentkezni a KMDSZ Nyári Egyetemre

Elkezdődött a regisztráció a XII. KMDSZ Nyári Egyetemre. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által szervezett eseményre a középiskolás diákok július 22–28. között regisztrálhatnak a KMDSZ Nyári Egyetem Facebook-oldalán, illetve a KMDSZ Instagram- és Facebook-oldalán – írják közleményükben a szervezők.

A KMDSZ Nyári Egyetem nyitott minden olyan 18. életévét betöltött, 11. és 12. osztályt végzett diák számára, aki a kincses városban tervezi folytatni a felsőfokú tanulmányait, vagy érdeklődik a kolozsvári egyetemek és a KMDSZ iránt.

Fotók: KMDSZ

A program keretein belül a diákoknak augusztus 22–25. között lehetőségük lesz megismerni a kincses város pezsgését a Kolozsvári Magyar Napok alatt, találkozni és ismerkedni a felsőbb éves diákokkal, bejárni az egyetemeket, megismerni a tanárokat, valamint kipróbálni a kollégiumi életet. A KMDSZ Nyári Egyetem előnyt jelent a résztvevő diákok számára, hiszen az új tanévben már ismert helyszíneken, ismerős tanárokkal és szaktársakkal kezdhetik meg egyetemi éveiket. Megismerhetik ezek mellett a KMDSZ szakosztályait és csatlakozhatnak a tevékenységekhez, ez pedig nagyban megkönnyítik majd az egyetemi éveiket, illetve velük együtt szakmai és szórakoztató programokon vehetnek majd részt.

A KMDSZ Nyári Egyetem szervezéséből idén is mind a társszervező MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége), mind a 19 KMDSZ szakosztály kiveszi a részét. A résztvevő diákok a regisztráció alatt választott szakjaik szerint kerülnek csapatokba, így megismerhetik a jövendőbeli szaktársaikat és együtt fedezhetik fel a kolozsvári magyar diákélet jellegzetes színtereit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?