Rekordszámú csapattal rajtol a kolozsvári egyetemisták megarendezvénye – Kezdődnek a KMDSZ Diáknapok

Szerdán, május 8-án rajtol a 29. KMDSZ Diáknapok Kolozsváron. Idén rekordszámú résztvevőt várnak Törökvágásra: 64 csapat, azaz több mint 3000 regisztrált játékos és szurkoló készül a kolozsvári magyar diákélet legnagyobb eseményére. A részletekről a szervezők számoltak be a keddi sajtótájékoztatón.

Tavaly a múlt rejtelmeit tárták fel, hiszen a tematika a görög mitológia volt, idén pedig a jövőbe tekintenek, hiszen a 29. KMDSZ Diáknapok az utópia gondolata köré szerveződik. Ugyan a téma tág és megfoghatatlan, László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke szerint nagyon is aktuális, hiszen úgy látják, a fiatalok életében folyamatosan jelen van a jövőn való ábrándozás, a kérdés, hogy mégis mi vár rájuk. Az idei diáknapok feladatait úgy találták ki, hogy kiderüljön, hogy képzeli el a jövőjét az ifjúság.

Forrás: KMDSZ Facebook-oldala

Az idei rendezvény rekordszámú résztvevővel valósul meg: 2269 játékos és több mint 1100 szimpatizáns regisztrált. Összesen 64 csapat jelentkezett, ami a valaha volt legnagyobb szám. László Petra elmondta, a szervezők érzik, hogy a diáknapok szépen-lassan feszegeti a saját határait, hiszen a program telített és viszonylag nehéz újítani rajta. Évről-évre azt tapasztalják, hogy a résztvevők igencsak ragaszkodnak a hagyományos programokhoz, amelyek a sport, a kocsmasport és a kultúra hármasába tagolódnak, a diákok pedig egész évben készülnek rájuk. A szervezők minden alkalommal tesznek javaslatokat az újításra, ám ezek csak valami más, jól bevált program kárára valósulhatnának meg, a csapattagok azonban ragaszkodnak a hagyományokhoz.

Tavaly kezdődött, idénre pedig már egy külön részévé vált a diáknapoknak a „zöldprojekt”. A szervezők kiemelten fontosnak tartják, hogy minél kevesebb szeméttel járjon a rendezvény, és bár rengeteg emberről és számtalan programról van szó, igyekeznek csökkenteni a diáknapok ökológiai lábnyomát. Az elmúlt időszakban a csapatok klánokba szerveződve tisztították meg a hulladéktól Kolozsvár egyes részeit, a szervezők pedig az állatorvosi egyetemmel közreműködve több tucat gyümölcsfát ültettek el a Kolozsváriak Erdejében.

Forrás: KMDSZ Facebook-oldala

„Az óriási érdeklődés annak a tanusága, hogy a kolozsvári magyar diákélet szorosan összefügg a Diáknapokkal. Ilyenkor nem csak az itt tanuló egyetemisták gyűlnek össze, hanem egész Erdélyből érkeznek a fiatalok, sőt, külföldről is haza jönnek azok, akik esetleg ott folytatták tanulmányaikat. Minden csapatban megengedett öt külsős tag, így a Diáknapok egy nagy találkozás, és büszkék vagyunk rá, hogy ennek a bölcsője a KMDSZ” – fogalmazott László Petra, aki azt is hozzátette, hogy bár tisztában vannak vele, hogy a zajos bulikra nem minden lakó néz jó szemmel, ám általánosságban mindig azt a visszajelzést kapják, hogy ez egy nagyon szép és tiszta rendezvény, erre pedig a jövőben is nagy figyelmet fognak fordítani.

Az esemény részletes programja a KMDSZ Diáknapok oldalán érhető el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?