Fia betegségére hivatkozva csaptak be egy 89 éves erdélyi nőt

Egy 89 éves, gyulafehérvári nő 40 ezer lejt adott át ismeretleneknek, miután telefonos és személyes megtévesztés áldozatává vált egy úgynevezett „orvosi sürgősségre” hivatkozó csalássorozatban.

A csalók azt állították, hogy az idős asszony fia súlyos egészségi problémákkal küzd, és sürgősen pénzre van szükség egy orvosi eszköz beszerzéséhez.

Illusztráció: Pexels

A rendőrség tájékoztatása szerint az eset hétfőn reggel történt, amikor a nőt vezetékes telefonon felhívta egy férfi, aki a fiának adta ki magát, és közölte vele, hogy kórházban van, és súlyos állapotban kezelik. A beszélgetésbe később egy másik férfi is bekapcsolódott, aki orvosként beszélt, és megerősítette, hogy egy sürgős orvosi eszköz beszerzéséhez pénz szükséges. A megtévesztett idős nő ezt követően átadta a 40 ezer lejt egy ismeretlen nőnek, aki a lakásán jelent meg és átvette az összeget.

A csalás csak később derült ki, amikor az asszony egy szomszédjának mesélte el a történteket, ekkor vált számára egyértelművé, hogy a fia valójában nincs kórházban, és átverés áldozata lett. Az ügyben az Fehér megyei rendőrség csalás gyanúja miatt indított eljárást.

A hatóságok ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi időszakban több hasonló eset történt a megyében, ezért különösen az időseknek azt javasolják: minden gyanús telefonhívást ellenőrizzenek, és semmilyen sürgősnek tűnő kérésre ne adjanak át pénzt ismeretleneknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?