Felmérés: példátlanul szoros verseny várható az elnökválasztáson

A rendszerváltás óta példátlanul szoros versenyre lehet számítani az elnökválasztáson az Inscop közvélemény-kutató szerint, amely a legutóbbi mérés alapján azt valószínűsíti, hogy a november 24-i voksolás nyomán 20-25 százalékos támogatottságú jelöltek kerülnek be a december 8-án tartandó második fordulóba.

Egyetlen jelölt – a várhatóan függetlenként induló, de indulásának hivatalos bejelentésével még mindig kiváró – Mircea Geoană, a távozó NATO-főtitkárhelyettes támogatottsága haladja meg a 20 százalékot, de az ő esetében is meglepetés lesz, ha átlépi a 25 százalékot, idézi az MTI Remus Ștefureac, az Inscop igazgatója az Aktual24.ro portálnak adott interjújában elhangzottakat. A megállapítást az igazgató a cég által gyűjtött legfrissebb, jelenleg még feldolgozás alatt álló adatokra alapozza.Illusztráció: MTIA második helyen Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnököt mérik 17-19 százalékkal, vagyis feleannyi voksra számíthat, mint pártja – magyarázta a szociológus. Őt azonban egyre jobban megközelíti Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyáron megválasztott elnöke 15-16 százalékkal, de akár – a többi párt által szélsőségesen nacionalistának tartott – George Simion vagy Diana Soșoacă is bejuthat a második fordulóba, hiszen mindketten 13-14 százalék körül állnak.

Az Inscop vezetője szerint Nicolae Ciucă, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – pártja támogatottságától messze lemaradva – immár 10 százalék alá csúszott.

„Megszoktuk, hogy a második fordulóba az egyik jelölt 30, a másik 40 százalékkal jut be, majd a jobboldal jelöltje győz. A jelenlegi kiélezett versenyben, amikor a voksok várhatóan megoszlanak több erős jelölt között, meglepetés lesz, ha valaki 25 százaléknál jobb eredménnyel jut a második fordulóba" – mutatott rá a közvélemény-kutató.

Ilyen körülmények között Ștefureac szerint a voksolás kimenetelét a külföldre telepedett románok dönthetik el, akiknek a politikai opcióit nem mérik a belföldi közvélemény-kutatások. A szakember felidézte: a legutóbbi elnökválasztáson csaknem egymillió román állampolgár szavazott külföldön, ami az érvényes voksok akár 7-10 százalékát jelentheti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?