Felmérés: a lakosság csaknem 70 százaléka szerint a hatóságok rossz döntései miatt nőttek az energiaárak

A romániai lakosság több mint kétharmada (69,7 százalék) úgy véli, hogy a hatóságok rossz döntései miatt nőttek az energiaárak – derül ki az INSCOP Research energetikai barométerének szerdán ismertetett eredményéből.

A felmérés szerint ugyanakkor a megkérdezettek 28,2 százaléka a világpiaci árváltozásoknak tudja be a drágulást.

„Sok vita volt az energiapiac liberalizációjáról, ennek következményeiről, ezek is táplálták ezt a fajta álláspontot, amelyet a lakosságnak a hatóságokkal szembeni nagyfokú bizalmatlansága is erősített” – jelentette ki Remus Ştefureac, az INSCOP igazgatója.

Illusztráció: Pixabay

A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy a romániai lakosság 52 százaléka nem tartja hatékonynak az energiaárak korlátozásáról szóló intézkedéseket, 43,1 százalékuk hatékonynak véli ezeket.

A megkérdezettek több mint 42 százaléka egyetért azzal, hogy az üzemanyagárak literenkénti 50 banis csökkentése könnyített a gépkocsivezetők helyzetén, 52,8 százalék nem ért egyet ezzel a kijelentéssel.

A megkérdezettek mindössze 23 százaléka mondta azt, hogy nagyon bízik vagy bízik az EU-nak az energiaárak emelkedésének megállítására irányuló döntéseiben. Remus Ştefureac szerint az alacsony bizalmi szint azzal magyarázható, hogy az EU-nak nem sikerült eléggé hatékonyan fellépnie az energiaárak emelkedése ellen.

A zöld energia továbbra is támogatást élvez a lakosság körében: a romániaiak 53 százaléka úgy véli, hogy a megújuló energiaforrások révén növelhető az ország energiafüggetlensége.

A megkérdezettek 59,6 százaléka egyetért azzal, hogy Romániának szükség esetén földgázzal kellene segítenie az uniós tagországokat, míg 38,7 százalék nem ért egyet ezzel. A romániaiak 78 százaléka egyetért azzal, hogy az ország gázzal segítse a Moldovai Köztársaságot.

A válaszadók 84,3 százaléka egyetértene a szabályozott energiapiachoz való visszatéréssel – derül ki a felmérésből.

A közvélemény-kutatás november 13-a és 22-e között készült, 1174 személy megkérdezésével. A hibahatár 2,8 százalék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?