Felkészülve várják az iskolakezdést Bihar megyében

Bihar megyében néhány iskolában még zajlik a felújítás, de a diákok számára mindenütt sikerült helyet találni. Az tanintézetek működési engedélyei pedig csak ott nincsenek rendben, ahol hiányzik a vízhálózat.

„Annak mindig örülünk, hogy ha új, vagy gyönyörűen felújított épületben taníthatjuk a diákokat, de ahogy ilyenkor lenni szokott, mindig előfordulnak csúszások, előre nem látható bonyadalmak” – mondta a Maszolnak Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Szavaiból kiderült, hogy kevés kivétellel minden tanintézetben készen állnak a szeptember 13-ai iskolakezdésre.

Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes | A szerző felvétele

Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskola Szaniszló (ma Eminescu) utcai épületének felújítását már elkezdték, az itt tanuló diákok számára kellett megoldást találniuk. Ez sikerült is, a szacsvays osztályok a nagyváradi Művészeti Líceum egyik volt, Árvaház (ma Lămâiţei) utcai épületében kezdik a tanévet, így meg tudták oldani, hogy minden osztálynak külön terme legyen, és csak délelőtti oktatás folyhasson, mondta Kéry Hajnal.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar tagozatának egy felújított épületet akart a rendelkezésére bocsátani szeptember elejétől, szerették volna átadni, ám sajnos technikai nehézségekbe ütközött a felújítás, úgyhogy azt decemberben fejezik be, a magyar tagozat abban az épületben kezdi a tanévet, ahol eddig, remélhetőleg januárban, a második félévben már átköltözhetnek a Szacsvay (Cuza Voda) utcai épületbe, folytatta a tanfelügyelő-helyettes.

A Szacsvay-iskola főépülete is megújul | Fotó: polgármesteri hivatal

Érmihályfalván az egyik iskolaépületet tavasszal kezdték felújítani, ami be is fejeződött, a közművek bekötése viszont még nem történt meg, ezt a közeljövőben fejezik be. Az épületbe beköltöznek a diákok, mivel már nincs olyan munkálat hátra, ami az oktatás működését veszélyeztetné, és mire a fűtésre szükség lesz, minden a rendes kerékvágásba kerül. Paptamásiban is felújítás zajlik, ami még nem fejeződött be teljes egészében, ezért ott kényszermegoldás lesz: az önkormányzat talál helyet az osztályoknak.

„Székelyhídon új épületbe költözött a református óvoda, ami újonnan épült, a városban ugyanakkor elkezdődött egy másik óvoda építése is, amiről reméljük, hogy ha nem is ebben, de a következő tanévben kész lesz és átadhatjuk a gyermekeknek. Váradszőllősön volt három óvodai csoportunk egy tömbház földszintjén, ahol se udvar, se megfelelő körülmények nincsenek az óvodásoknak, szeptemberben innen is új épületbe költöznek a gyermekek” – mondta Kéry Hajnal.

A tűzvédelmi és egészségügyi engedélyekre vonatkozó kérdésünkre is sommás választ kaptunk tőle: „Biharban körülbelül az épületek 15 százalékának nincs vagy tűzvédelmi, vagy egészségügyi engedélye, sajnos sok esetben ezeket a gondokat nem is tudjuk megoldani, mert ahol nincs a településen folyóvíz, ott nincs mód, hogy megkapják ezeket az engedélyeket.” 

Kapcsolódók

Kimaradt?