Fél év alatt 141 gyermekek bántalmazásáról szóló bejelentést tettek Kolozs megyében

A gyermekek ellen elkövetett bántalmazások bejelentésére, a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok keretében létrehozott 119-es segélykérő számra összesen 141 hívás érkezett Kolozs megyében az elmúlt hat hónapban.  

A Kolozs Megyei Tanács elnöke, Alin Tişe kérte az általa vezetett intézmény alárendeltségébe tartozó igazgatóságot, hogy elemezzék ki a call center eddigi munkáját. Ebből kiderült, hogy a február 1-je és július 31-e közötti időszakban 141 esetben kértek segítséget a 119-es számon, ezek közül a legtöbbet már megoldották, illetve folyamatban van a megoldásuk – tájékoztatott közleményében a megyei tanács.Illusztráció: Pixabay

Amint a híradásból kiderült, a legtöbb bejelentés, szám szerint 53 a gyermekek elhanyagolásáról szólt. Ugyanakkor viszonylag sok, összesen 47 bántalmazással kapcsolatos bejelentés érkezett, ezek 70 százaléka fizikai erőszakot is tartalmazott. Ezeken kívül koldulásra, otthonelhagyásra, szülők között a gyermekfelügyeleti időre vonatkozó konfliktusos helyzetre, illetve szexuális bántalmazásra, gyermekpornográfiára vonatkozó bejelentéseket is tettek az elmúlt hat hónapban.

„Mindenkit – gyermekeket és felnőtteket egyaránt – még egyszer arra biztatunk, hogy hívják a 119-es számot, ha bántalmazásról szereznek tudomást. A gyermekvédelmi igazgatóság szakemberei folyamatosan készenlétben állnak, és segítenek azoknak, akiknek tudomásuk van bántalmazásról, elhanyagolásról, kizsákmányolásról vagy bármilyen más, gyermekek ellen elkövetett erőszakról” – fogalmaz a közlemény végén Alin Tişe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?