Fejér Szilárd: nem kellene októberig várni a harmadik oltás beadásával

A világ több országában bejelentették vagy már el is kezdték a koronavírus elleni oltás harmadik adagjának beadását, főként a veszélyeztetett csoportoknak. Fejér Szilárd sepsiszentgyörgyi kémikus-kutató szerint a delta variáns terjedése miatt Romániában is sürgős lenne elkezdeni a harmadik dózis beadását, mert ha az illetékesek megvárják az Európai Gyógyszerügynökség ajánlását, akkor az év elején beoltott személyek csak október végén szereznének védettséget.

A múlt év végén kezdődött el világszerte az oltással történő védekezés a koronavírus ellen, így sokan már több mint fél éve kapták meg a legelterjedtebb vakcinák (Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca) valamelyikének a második adagját. A gyártók pedig sorra jelentették be, immár lakossági adatokra hivatkozva, hogy a beoltottak védettségi szintje az idő elteltével – oltóanyagonként eltérő módon – csökken. A Pfizer és a BioNTech például július végén közölte, hogy a vakcinájuk hatásossága kéthavonta mintegy 6 százalékot mérséklődik, és 84 százalékra esik vissza hat hónappal a második dózis után.

Ennek megfelelően az egyébként anyagilag is nyilvánvalóan érdekelt vállalatok, az mRNS-alapú vakcinát gyártó Pfizer/BioNTech és a Moderna foglaltak elsőként állást a harmadik – emlékeztetőnek is nevezett – adag beadása mellett a Covid-19 elleni magas szintű védelem fenntartása érdekében, különös tekintettel az erősen fertőző variánsok terjedésére.

A Pfizer/BioNTech kutatásának adatai szerint a 18–55 év közötti korosztály szervezetében a delta variánst célzó antitestek száma megötszöröződött a harmadik adag Pfizer vakcina után (miután az első kettő is az volt), a 65 és 85 év közötti korosztálynál pedig 11-szer jobban véd a harmadik dózis. Az AstraZeneca is bejelentette, hogy az oltóanyagából adott emlékeztető adag erős immunválaszt vált ki.

Mivel gyűltek a bizonyítékok arra, hogy a harmadik dózis látványosan növeli a védettséget, a delta variáns pedig kezdett dominánssá válni, a világ számos országában időközben bejelentették vagy már el is kezdték az emlékeztető adag beadását, főként a veszélyeztetett csoportoknak. Utóbbi országok közé tartozik Izrael és Magyarország. Izraelben a múlt hét végéig a lakosság 13 százaléka, több mint 1,2 millió személy megkapta már a Pfizer/BioNTech vakcinájának harmadik dózisát, és már negyven évre csökkentették az emlékeztető oltásra jogosultak alsó korhatárát.Fotó: Balázs Attila/MTI

Az első izraeli lakossági adatok ugyanakkor biztatóak. A tel-avivi nemzetbiztonsági tanács múlt héten közölte, hogy a harmadik oltással vakcinázottak magas szinten termelnek antitesteket a koronavírus delta változata ellen, és ez jelentősen javítja az oltottak védettségét. Az egészségügyi minisztérium szerint a mellékhatások enyhék, és a korábbihoz hasonlóak.

Ennek ellenére a közegészségügyi vezetők világszerte még vitatkoznak azon, hogy szükség van-e a harmadik oltásra a gyorsan terjedő delta variáns megállítására. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyelőre nincs elegendő tudományos bizonyíték az emlékeztető vakcina szükségességére. A szervezet vezetője augusztus elején azt kérte, hogy szeptember végéig sehol se adjanak be harmadik oltást. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a kérést azzal indokolta, hogy világszerte rengeteg embert még egyetlen alkalommal sem sikerült beoltani, szerinte a harmadik oltás helyett inkább az ő megvédésükre kellene koncentrálni az erőfeszítésüket.

Románia kivár

Románia Portugáliához és Spanyolországhoz hasonlóan az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlására vár az emlékeztető oltás kérdésében. Az oltást koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője, Valeriu Gheorghiţă a múlt héten közölte, az EMA döntése szeptemberben várható, így Romániában várhatóan októberben kezdődhet el a koronavírus elleni oltás harmadik dózisával történő immunizálás.

A szakember elmondta, a koronavírus elleni oltás harmadik adagját a második után legalább hat hónappal lehet majd kérni. Első szakaszban ezúttal is a megfertőződés veszélyének leginkább kitett egészségügyi dolgozók lesznek jogosultak a vakcinára, aztán az idősek és a krónikus betegek, majd fokozatosan a többi kategóriába tartozók is kérhetik. Azoknak, akik az oltás felvétele előtt átestek a betegségen, nincs szükségük harmadik dózisra – szögezte le a katonaorvos.

Fejér Szilárd: a román illetékesek túl óvatosak

Fejér Szilárd sepsiszentgyörgyi kémikus-kutató szerint a CNCAV túlzottan óvatos ebben a kérdésben. A szakember a Maszolnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az év elején éppen a veszélyeztetett csoportok kapták meg az oltást, sürgős lenne a koronavírus delta variánsa által dominált negyedik járványhullám küszöbén őket beoltani. „Hiába kezdjük el október elején az oltást, mert csak valamikor október végén biztosítana újra védettséget” – jelentette ki, hozzátéve: szerinte a romániai illetékesek óvatosságának az a magyarázata, hogy nem mernek olyan lépést tenni, aminek valamilyen vélt vagy valós kockázata lenne.

Fejér Szilárd elmondta, a harmadik oltás azoknál fontos, akik már az év elején megkapták a vakcina mindkét dózisát. Az általa vezetett klinikában végzett kutatások is kimutatták, hogy a második adag beadása után hat hónappal nagyot csökkent a szervezetben az ellenanyagszint. „Folyamatosan mértük a laboratóriumunkban az antitestek mennyiségét a Pfizer vakcinájával oltott személyek szervezetében, és azt tapasztaltuk, hogy a második adag beadásától számított negyedik hónap után fokozatosan, hat hónap elteltével zuhanásszerűen csökken” – részletezte a kutató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A szakember szerint a másik Romániában alkalmazott mRNS-típusú vakcina, a Moderna esetében is a második adag beadása után körülbelül hat hónappal kezd csökkenni a védettség. Az AstraZeneca esetében pedig kevesebb ellenanyag termelődik a beoltott személy szervezetében, viszont az antitestek mennyisége is később kezd csökkenni – magyarázta Fejér Szilárd. Hozzátette, abban konszenzus van a kutatók közt, hogy a delta variáns elleni védekezéshez nagyobb mennyiségű antitestre van szüksége a szervezetnek, mint a vírus más mutációinál, ezért is fontos a harmadik dózis beadása.

A sepsiszentgyörgyi kutató szerint a WHO-nak igaza van abban, hogy most elsősorban az oltatlanokra kellene koncentrálni. „De én nem is azt mondom, hogy pazaroljuk el a rendelkezésre álló vakcinát a harmadik oltás beadására. Azokat az oltóanyagokat kellene beadni, célzottan a veszélyeztetett csoportoknak, amelyeknek a szavatossági ideje hamarosan lejár. Egyébként ha Románia adományozni kíván oltóanyagot egy vakcinaszűkében lévő országnak, ez olyan hosszas procedúrával jár, hogy amíg a szállítmány eljut, lejár a negyedik hullám is” – jegyezte meg a szakember.

Kapcsolódók

Kimaradt?