Fegyverrel fenyegette meg az agresszív török kamionsofőrt a rendőr (VIDEÓ)

Rendőri túlkapásnak minősülhet, hogy fegyverrel fenyegetett meg egy török kamionsofőrt egy rendőr az Arad és Pécska közötti útszakaszon karácsony másodnapján. A konfliktus abból származhatott, hogy a teherautó vezetője nem állt meg egyből a rendőri jelzésre, és agresszívan viselkedett az ellenőrzés során.

Az esetről videó is készült egy éppen arra haladó autóból. A felvételeken – amelyek gyorsan elterjedtek a világhálón – az látszik, hogy a rendőr a kormány felőli oldalon, az ajtóban áll, és a szolgálati fegyverét tartja a kezében, majd visszateszi a tartójába.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság által kiadott közleményben azt írták, hogy az eset az A1-es autópályát a 7-es országúttal összekötő lehajtónál lévő útkereszteződésben történt, a kamionsofőr nem állt meg egyből a fényjelzések ellenére sem. Végül szóváltásba keveredett a rendőrrel, és agresszíven közeledett felé, mire a hatósági kinyújtotta a kezét, hogy távol tartsa magától a férfit, illetve elővette a fegyverét, amelyet végig függőlegesen tartott. A kamionsofőr ezt látva megenyhült és együttműködő lett, átadta a kért dokumentumokat a rendőrnek, amelyeket ő rendben talált.

A közleményben hozzátették, hogy vizsgálatot indítanak annak felderítésére, hogy történt-e rendőri túlkapás.

(Címlapkép: aradon.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?