A belügyminisztérium is elismerően szólt azokról, akik megállították a fehérorosz teherautót

Őrizetbe vettek egy fehérorosz állampolgárságú kamionsofőrt, miután vasárnap délután ittas állapotban, mások életét veszélyeztetve több ízben is a menetirányának ellentétes sávján haladt a 79-es országút Bihar megyei szakaszán. FRISSÍTÉS: Az esetről a belügy is közleményt adott ki.

Az ittas 39 éves férfit két másik autóvezető – köztük egy szabadidejét töltő rendőr – állította meg. A rendőr beszállt a kamionba és elvette a kulcsokat.

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a férfi a Nagyszalonta és Nagyvárad közötti úton haladt nyerges vontatójával, amikor elkapták. A helyszínen 1,38 milligramm/liter légalkohol-mennyiséget mértek nála, ezt követően vért is vettek tőle. Az ittas vezetés miatt 24 órás őrizetbe vették, az ügyészségen foglalkoznak az esettel, és a további intézkedésekről a kihallgatások után döntenek.

A helyi sajtó közölte, hogy a közlekedésben részt vevő egyik szemtanú többször is rádudált a szemből érkező járművek között szlalomozó kamionra, miközben fedélzeti felvételt is készített az esetről. Az ittas sofőr végül a dudálás miatt állt meg, ezt követően avatkozott közbe az éppen arra járó, szabadságát töltő rendőr, aki értesítette a kollégáit is az esetről.

El este Alin. El este cel care, alături de un alt bărbat, a reușit, duminică, să evite o tragedie. Era în timpul liber...

Közzétette: Ministerul Afacerilor Interne, Romania – 2021. december 28., kedd

FRISSÍTÉS: A Belügyminisztérium hivatalos Facebook-oldalán bemutatta azt a rendőrt, akinek munkaidején kívül sikerült megállítania a közveszélyes kamionsofőrt. A közleményben részletesen olvasható párbeszéd átirata, amelyet a rendőr a kollégáival folytatott telefonon, amikor értesítette őket a Nagyszalonta közelében szabálytalanul közlekedő közveszélyes tehergépkocsiról.

Mint írják, a fedélzeti videófelvételt készítő másik autóvezető, valamint a rendőr hatékony együttműködésének köszönhetően sikerült megelőzni, hogy tragédia történjen karácsony másodnapján.

(Címlapkép: ebihoreanul.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?