Fegyverkezés: tovább bővül a légvédelmi rakétarendszer

A védelmi minisztérium (MAPN) csaknem kétmilliárd eurós tendert írt ki egy rövid és egy nagyon rövid hatótávolságú (SHORAD/VSHORAD) légvédelmi rakétarendszer beszerzésére - közölte pénteken az Economedia.ro gazdasági lap a SICAP közbeszerzési portálon megjelent felhívást ismertetve.

A 9,48 milliárd lejes (719 milliárd forint) értékű fegyvervásárlást a MAPN-hez tartozó hadiipari vállalat, a Romtehnica bonyolítja le. A szerződést hét évre kötik: a nyertes pályázónak öt éven belül kell leszállítania a - közúton, vasúton, illetve vízi és légi járművekkel is szállítható - rakétarendszereket, gondoskodnia kell a használatukhoz szükséges kiképzésről, és további legalább kétéves jótállást kell biztosítania.

Kiegészítenék a Patriot rakétaelhárító rendszert Fotó: a védelmi minisztérium Facebook oldala

Daniel Petrescu vezérkari főnök korábban úgy nyilatkozott: a SHORAD/VSHORAD, valamint az ember által hordozható MANPAD légelhárító rakétarendszerek azt a hét, nagy hatótávolságú Patriot rakétaelhárító rendszert hivatottak kiegészíteni, amelyek közül az elsőt 2020-ban állította hadrendbe a román hadsereg - idézte fel az Economedia. Az MTI által idézett lap hozzátette: Románia NATO-tagként kötelezettséget vállalt arra, hogy a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordít évente védelmi kiadásokra, de az ukrajnai háború hatására idén a katonai költségvetést a GDP 2,5 százalékára - mintegy 8 milliárd euróra - növelte, az összeg 40 százalékát pedig haderőfejlesztésre kell fordítania.

A parlament egyesített védelmi bizottsága júniusban hagyta jóvá a MAPN öt fegyverbeszerzési programját, amelyek költségvetése együttesen megközelítőleg tízmilliárd eurót tesz ki. A legnagyobb értékű - 4,2 milliárd eurós - beszerzés a SHORAD/VSHORAD légvédelmi rakétarendszerekre vonatkozott: a jóváhagyott dokumentum szerint a védelmi minisztérium 16 üteget a légierő, 9 üteget pedig a szárazföldi csapatok felszerelésére szán, a két szakaszban megvalósítandó fegyverbeszerzés első szakasza 2030-ig tartana.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?