FRISSÍTVE: Kényszerleszállás Bukarestben – törölték a légierő napjára tervezett díszrepüléseket

Kényszerleszállást kellett végrehajtania az amerikai légierő egyik Black Hawk típusú harci helikopterének Bukarestben az Aviatorilor sugárúton csütörtök délelőtt. Földet érés előtt a helikopter kidöntött két villanyoszlopot is, írták meg a bukaresti hírportálok. FRISSÍTÉS: Az incidens miartt a védelmi miniszter utasítására törölték a román légierő napjára tervezett díszrepüléseket.

Egyelőre nem ismert, mi idézte elő azt, hogy a pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania a román főváros egyik legforgalmasabb útján. Azt azonban tudni lehet, hogy a helikopter öt másikkal egy gyakorlaton vett részt és alakzatban repültek, amikor hirtelen elkezdte veszíteni a repülési magasságot, majd a sugárút fölé irányították, ahol sikerült is letenni a Charles de Gaulle téren egy körforgalomban.

Fotó: Agerpres

Sajtóinformációk szerint az amerikai légierő helikopterei a román légierő napjára készülve gyakorlatoztak.

Az esetről számos videofelvétel is készült. Ezeken jól látszik, hogy a földet érés előtt a helikopter leereszkedik az Aviatorilor sugárút fölé, majd amikor már az ezt szegélyező fák között repült, propellerjével letépte az elektromos vezetékeket és kidöntött két villanyoszlopot is.

Személyi sérülés nem történt, de a helyszínre több mentőcsapat is kiszállt.

A Bukaresti Amerikai Nagykövetség az eset után közölte, tudomást szereztek a történtekről és együttműködnek a romániai hatóságokkal az ügy részleteinek tisztázása, a kiváltó okok felderítése érdekében.

Törölték a légierő napjára tervezett díszrepüléseket

A védelmi miniszter utasítására törölték a díszrepüléseket, amelyeket a légierő napjára, illetve az Afganisztánból hazatérő román katonák tiszteletére terveztek július 20-ára és 21-ére.

Az amerikai helikopter bukaresti leszállásáról Constantin Spînu, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a román és az amerikai légierők közös gyakorlatot tartottak, és az UH60 Black Hawk helikopter műszaki meghibásodást jelentett, amelynek következtében kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Kapcsolódók

Kimaradt?