FRISSÍTVE - Ismét lehet Kolozs megyében is jelentkezni a koronavírus elleni oltás második szakaszában

FRISSÍTVE: Bukarestben és Kolozsváron már „elkelt” az összes, az eredeti menetrend szerint a második szakaszban rendelkezésre álló koronavírus elleni oltás - jelentette be szombaton reggel Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter. FRISSÍTÉS: a Kolozs megyei prefektúra tájékoztatása szerint ismét megnyitották az előjegyeztetési platformot. 

A tárcavezető szerint nagyon biztató jel a két nagyvárosban tapasztalt oltási hajlandóság, és - amint új szállítmányok érkeznek - további dózisokat tesznek elérhetővé. 

Fotó: Kolozs Megyei PrefektúraVlad Voiculescu a ProTV-nek adott nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a vakcina igénylésének jelzésére létrehozott honlapra jövő héten újabb második szakaszos kategóriák kerülnek fel, mint például a hajléktalanok, fogyatékkal élő gyerekek és azon hozzátartozói. „A családorvosoknak kulcsfontosságú szerepük van abban, hogy mindazok, akik be szeretnék oltatni magukat, ne maradjanak le. Az ő felelősségük, hogy a betegek és öregek időpontot kapjanak” – tette hozzá az egészségügyi miniszter.

Mint korábban írtuk, pénteken rajtolt a második oltási szakasz, amelynek első napján Klaus Iohannis államfő is beoltatta magát a koronavírus elleni vakcinával. Flron Câțu miniszterelnök szombaton kapja meg az oltás.

Hogyan, hol kell jelentkezni?

Az oltásra a https://vaccinare-covid.gov.ro/ weboldalon kívül lehetőség van telefonon keresztül is bejelentkezni. A jelenleg minden megyében külön hívószámon elérhető Call Center péntektől egységes számon  elérhető, és várhatóan magyar nyelven is a lakosság rendelkezésére fog állni – mondta el lapunknak korábban Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője. Az előjegyzést követően mindenki visszaigazolást kap e-mailen keresztül, amelyben az oltás időpontját és helyszínét is közlik. Az igazgató kiemelte: lényeges, hogy pontosan jelenjünk meg az oltás beadásakor, mivel szoros időbeosztással dolgoznak az oltópontok. 

Az oltóközpontban orvosok, asszisztensek, a regisztrációt végző személyzet lesz jelen. Az érkezés után mindenkit regisztrálnak, minimális vizsgálaton is át kell esni oltás előtt, valamint két kérdőívet kell kitölteni. „A vizsgálat során megállapítják, van-e valamilyen pillanatnyilag fennálló ellenjavallat az oltás beadására. Ez alapján eltanácsolhatják azokat, akik nem kaphatják meg. Kevés ellenjavallat van. Nagyon súlyos, a kórelőzményekben esetleg más oltóanyaggal szemben már megjelenő allergiás reakciók, akut lázas betegség esetén lehetséges az elutasítás. Szív-, érrendszeri-, vagy autoimmun betegségek nem kizáróak” – emelte ki Tar Gyöngyi.

Az oltás alkalmával a megjelenteket regisztrálják az országos oltóanyag regisztrerbe (RENV – Registrul Electronic de Vaccinare). Ez a rendszer egyébként eddig is működött, a csecsemők kötelező védőoltásait is ezen a felületen tartották számon – mondta el az igazgató. Az oltás után 15 perc kötelező várakozás, megfigyelési idő következik, majd mindenki kézhez kapja a kiállított, kinyomtatott oltási bizonylatot. „Amikor a RENV-be bekerül az illető neve, mint beoltott személy, abban a pillanatban a rendszer lefoglalja a következő adagot és az időpontot is ad rögtön, amit a helyszínen közölnek. Ugyanakkor figyelmeztető sms is érkezik a második adag beadásának időpontját megelőzően” – részletezte Tar Gyöngyi.

A szakember elmondta: az oltáshoz nincs szükség különösebb felkészülésre, ám kihangsúlyozta: a tisztaság, ápoltság alapvető dolog kell legyen. „Allergiával, egészségügyi problémával kapcsolatosan jó, ha van nálunk valamilyen igazolás, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítő orvos tudja eldönteni: beadható-e a vakcina” – tette hozzá.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?