FRISSÍTVE - Érvénytelenítette a bíróság George Simion megválasztását az AUR elnöki tisztségébe - Simion cáfol

A bukaresti törvényszék érvénytelenítette a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tavaly márciusi, rendkívüli kongresszusának jegyzőkönyvét. Ezen a kongresszuson választották a párt elnökévé George Simiont – számolt be a G4Media.

A kongresszus kapcsán az AUR-ból tavaly kizárt Ciprian Ciubuc fordult bírósághoz. A törvényszék most a kizárásához vezető fegyelmi határozatot is érvénytelenítette. A talárosok csütörtöki döntése megfellebbezhető.

Az AUR-elnök cáfol

Cáfolta pénteken George Simion azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint egy bírósági ítélet megfosztotta őt a Románok Egyesülésért Szövetség (AUR) elnöki tisztségétől.

„Ez is egy hazugság, mint a többi” – jelentette ki az AUR kormányprogramját ismertető marosvásárhelyi rendezvényen. A pártelnök cáfolta azt is, hogy 2011-ben Csernyivciben találkozott az orosz titkosszolgálatok egyik ügynökével.

„Ahogy közeledünk 2024-hez, (...) amikor az összes választást ugyanabban az évben tartják meg, és amely Románia újjáépítésének kezdetét jelentheti, mindenféle hazugságot fognak rólunk hallani” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?