Ennyivel vonatozunk drágábban
Noha már két napja érvényben van, a vasúti reformért felelős hatóság (ARF) csak kedden jelentette be a vonatjegyek drágulását.
Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írták, a vonatjegyek árát az Országos Statisztikai Intézet (INS) által októberre becsült inflációs rátának megfelelő mértékben, azaz 8,8 százalékkal növelték. Az Agerpres azt írta, hogy az új tarifákat december 10-től alkalmazzák, ugyanis akkor lépett hatályba az új vasúti menetrend, amely 2024. december 13-ig lesz érvényes.
Emlékezetes, hogy a román vasúti társaság arról sem tájékoztatott időben, hogy az új menetrendben már nem szerepelnek a hagyományos közvetlen Kolozsvár–Nagyvárad járatok a vonalon jövőre kezdődő villamosítási és korszerűsítési munkálatok miatt, hanem alternatív összeköttetést biztosítanak a két megyeszékhely között.
CSAK SAJÁT