Ennyi pénzbe került egy-egy állás a Botoșani megyei kórházban – A DNA 11 személyt őrizetbe vett

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tizenegy személyt vett őrizetbe a Botoșani megyei kórházban történt korrupciós ügyben, ahol a versenyvizsgákat manipulálták, és egy-egy orvosi állás elfoglalásáért járó kenőpénz elérte a 15 000 eurót, írja a HotNews. Igazságügyi források a portálnak elmondták, hogy az őrizetbe vettek között van Angel Călin volt kórházigazgató is, akit az orvosok által hét órán át figyelmen kívül hagyott 26 éves nő, Alexandra Ivanov nagy port kavart halála után bocsátottak el.

Igazságügyi források közölték, hogy a szerdai 92 házkutatást követően a DNA ügyészei 11 személyt vettek őrizetbe és további 4-et pedig bírósági felügyelet alá helyeztek. Az őrizetbe vettek között van a Botoșani Megyei Kórház volt igazgatója, Angel Călin, akit az orvosok által hét órán át figyelmen kívül hagyott 26 éves nő, Alexandra Ivanov halála után menesztettek.

A DNA szerdán sajtóközleményben jelentette be, hogy egy olyan büntetőügyben vizsgálódnak, amely a kórház vezetői által 2018 és 2023 között a megüresedett állásokra kiírt versenyvizsgákkal összefüggésben elkövetett korrupcióval kapcsolatos. Botoșani és Iași megyében 92 címen tartottak házkutatást, többek között a Botoșani Megyei Kórházban, a megyei tanácsnál, a săveni-i városházán és a PSD Botoșani megyei szervezeténél.

Fotó: Agerpres

Igazságügyi források szerint a vizsgálat a kórházi állásokra kiírt versenyvizsgákkal kapcsolatos, a gyanú szerint a kisegítő személyzettől kezdve az ápolókon, asszisztenseken át az orvosokig az alkalmazásért járó kenőpénz összege 2000 és 15 000 euró között változott.

A Botoșani megyei kórházat fenntartó megyei tanács és a PSD botoșani-i szervezetének vezetője, Doina Federovici a helyi sajtó szerint azt állította, hogy az általa vezetett intézménynek nincs köze a nyomozáshoz.

Doina Federovici, akit Liviu Dragnea volt PSD-vezér közeli munkatársaként tartottak számon, a 2012–2016-os és a 2016–2020-as parlamenti ciklusban a PSD botoșani-i szenátora volt. 2020 októbere óta, amikor Viorica Dăncilát váltotta, Doina Federovici a Szociáldemokrata Nők Szervezetének elnöke, emellett a párt alelnöke is. Marcel Ciolacu annak idején Doina Federoviciról azt mondta, hogy „jól teljesített Botoşani-ban, megnyerte a megyei tanácsot és a megyeszékhely városházáját, példamutató a PSD-ben” – emlékeztet a HotNews.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?