Elutasította a válsághelyzetről és az általános mozgósításról szóló tervezetet a kormányfő

Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy elutasította a válsághelyzetről szóló tervezetet, mert az ország védelméről szóló, készülő új törvénycsomag kitér az ilyen típusú helyzetek kezelésére is.

Hogy mit tartalmaz az új törvénycsomag, azt nem mondta Ciucă | Fotó: gov.roSajtónyilatkozatában a kormányfő arra a napokban a sajtóba kiszivárgott tervezetre utalt, amely szerint ostromállapot, általános mozgósítás vagy hadiállapot esetén minden 18 és 60 év közötti férfit bevonnak a tartalékállományba, a katonai szolgálatra kötelezhetők pedig az aktív katonák, a tartalékosok, a 20 és 35 év közötti sorkötelesek, valamint a 35 és 63 év közötti férfiak lennének.

„Lemondtunk erről a tervezetről, amikor a kormány asztalára került” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, azért utasította el ezt a jogszabályt, mert tudomása volt arról, hogy már készül az ország védelméről szóló új törvénycsomag, amelyik szabályozza a válsághelyzetek kezelését is.

Arra a kérdésre, miszerint a készülő törvénycsomag lehetővé teszi-e, hogy a román hadsereg csapatait a NATO parancsnoksága alá vonják, Ciucă kijelentette: bizonyos esetekben a román csapatokat most is az észak-atlanti katonai szövetség irányítja. „Ez a lehetőség az ország védelméről szóló korábbi törvénycsomagban nem szerepel, mert akkor még nem voltunk a NATO tagja” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A kormányfő szerint a hatóságok és a civilek példaértékű együttműködése révén Románia kiválóan teljesített az ukrajnai menekülthullám kezelésében. Emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanásakor Romániának más államokhoz hasonlóan a világjárvánnyal, a pandémia gazdasági következményeivel és a globális energiaválsággal is meg kellett küzdenie.

Kifejtette, hogy míg 2015-ben a Közel-Keletről érkező migránsok fogadása megosztotta az Európai Uniót, az ukrajnai menekülthullám kezelésében egységesen és szolidárisan léptek fel az EU tagállamai. Kitért arra, hogy Romániában a helyhatóságok, a kormányzati intézmények, az egyházak, a civil szervezetek és az átlagemberek összefogva siettek az országukat elhagyni kényszerülő ukrajnaiak segítségére, gondoskodtak az ellátásukról és a szállításukról is.

„Románia mindenkin segített, és ezt a világ összes vezetője elismerte. Több találkozóm és telefonbeszélgetésem volt olyan országok kormányfőivel, amelyek kénytelenek voltak hazamenekíteni Ukrajnából az állampolgáraikat. Tévedés nélkül azt mondhatom, volt egy pillanat, amikor Románia tündökölt. És ettől a pillanattól kezdve azt hiszem, továbbra is meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk tündökölni” – jelentette ki Nicolae Ciucă.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Románia 3,4 millió eurós befektetéssel létrehozott Suceava mellett egy nemzetközi humanitárius logisztikai központot, ahonnan eljuttatják Ukrajnába a háború sújtotta országnak küldött nemzetközi segélyszállítmányokat. Hangsúlyozta azt is, hogy Románia továbbra is erőfeszítéseket fog tenni a menekültek megsegítéséért.

Kapcsolódók

Kimaradt?