Új nemzetközi hadtestet létesítene az államfő

Együttes ülésen hagyta jóvá a képviselőház és a szenátus házbizottsága Klaus Iohannis levelét, amelyben az államfő a Délkeleti Multinacionális Hadtest létrehozását javasolja a parlamentnek. A hadtest a Headquarters Multinational Corps South-East (HQ MNC-SE) nevet viselné az államfő javaslata szerint, és Nagyszebenben lenne az állomáshelye, de ideiglenesen Bukarestben is működne.

Az elnök levele felidézi: a nemzetközi biztonsági környezet radikális változásai következtében a 2018 júniusi, Brüsszelben tartott NATO-csúcstalálkozón elfogadott legfontosabb határozatok egyike a NATO parancsnoki struktúrájának kiigazítására vonatkozott, rámutatva a Fekete-tengeri térség stratégiai fontosságára és a szövetségi jelenlét növelésének szükségességére ebben a régióban.

Ebből kiindulva és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak alapján hazánk felajánlotta, hogy szárazföldi területén létrehoz egy multinacionális parancsnokságot: a Délkeleti Multinacionális Hadtest (HQ MNC-SE) parancsnokságát, amely a NATO rendelkezésére fog állni a hazai és szövetséges védelmi tervek integráló elemeként. Az erre vonatkozó javaslatot 2019 júniusában hagyta jóvá az Észak-atlanti Tanács – emlékeztet az államfői levél.

A parancsnokság létrehozását megelőző lépésekről a román védelmi miniszter tájékoztatja a NATO-t és stratégiai partnereit. Az államfő kéri a levélben, hogy a parlament hagyja jóvá a Délkelet Multinacionális Hadtest parancsnokságának létrehozását Románia területén, nagyszebeni székhelyű helyőrséggel, amely ideiglenesen a bukaresti helyőrségre telepíthető át.

(Nyitókép: Illusztráció | Fotó: presidency.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?