Első tanévnyitó a Sapientia önálló sepsiszentgyörgyi karán – Kezdődik az egyetemi campus építése is

Több mint 140 diákkal – köztük 77 első évessel – indította kedden a tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) önállóvá vált sepsiszentgyörgyi kara. „Jövőt építeni nem lehet egyik napról a másikra”, fogalmazott Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke az egyetemalapítás és -építés hosszas folyamatára utalva. Bejelentette, hogy a napokban megkapták az építési engedélyt, így még idén elkezdik a korszerű egyetemi campus építését és várhatóan 2025-ben már ott indítják a tanévet.

Sepsiszentgyörgyön az elmúlt években a Sapientia EMTE kihelyezett tagozatként működött az egyetemi oktatás. Idéntől viszont önálló karként működik Sepsiszentgyörgyön a Sapientia, ahol agrármérnöki, erdészmérnöki szakok működnek, idéntől indult a sport és edzői szak, illetve a Pécsi Tudományegyetemmel partnerségben festőművész és szobrászművész szakok is indultak. A keddi évnyitón 14 első éves agrár szakos hallgató, 25 erdőmérnök hallgató, 25 sportszakos egyetemista, 10 festőművész és 3 szobrász szakos egyetemi hallgató mondta el fogadalmát és kezdi el tanulmányait.

Tíz év kellett az önállósuláshoz

A sepsiszentgyörgyi egyetemi kar létrehozásáról éppen tíz éve döntöttek, idézte fel az egyetemalapítás és építés hosszas folyamatát Kató Béla. A Sapientia Alapítvány elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról is beszámolt, hogy a sepsiszentgyörgyi tagozat elindításával párhuzamban földvásárlási programot is indítottak, és mára több mint 100 hektár földterülete, több mint 50 hektár erdeje van az alapítványnak, amit a sepsiszentgyörgyi agrár és erdőmérnöki karok oktatási célra használnak.

A szerző felvételei

A Sapientia EMTE jelenleg az önkormányzat által biztosított Csíki utcai épületben működik, de Kató Béla bejelentette: nemrégiben megkapták az építkezési engedélyt és még idén elkezdik az új campus építését és abban bíznak, hogy 2025 őszén már ott nyithatják meg a tanévet. Kató Béla megköszönte a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök támogatását.

A Sapientia által lesz egyetemi város Sepsiszentgyörgy

Tanévnyitó beszédében Tonk Márton rektor kifejtette: a kétkedőknek, a tamáskodóknak és a patópáloknak nem lett igazuk, amikor azt állították, hogy nem lehet új és önálló egyetemet alapítani. Rámutatott: a Sapientia EMTE kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi karán 2200 hallgatóval kezdi meg az új tanévet. „Többen voltunk azok, akik hisszük: erdélyi magyar közügyeinket, felsőoktatásunkat a tamáskodók és a patópálok soha egy jótányit sem vitték előbbre”, fogalmazta meg a rektor.

Tonk Márton kifejtette: a most felállított mércék fogják meghatározni, milyen egyetem lesz Sepsiszentgyörgyön és lesz-e belőle egyetemi város. Ehhez a Sapientia nem csak falain belől az oktatási tevékenységgel, hanem közösségi feladatok vállalásával is hozzá fog járulni, mondta és bejelentette, hogy az egyetem egy stand felállításával támogatja az sepsiszentgyörgyi önkormányzat városzászlóért zajló aláírásgyűjtését.

Az egyetemisták ne csak tanuljanak, hanem „éljenek is” Sepsiszentgyörgyön

„Ahol tó van, előbb-utóbb lesznek békák is”, idézte Antal Árpád polgármester Orbán Viktort, aki korábban ezzel válaszolt a kételkedőknek, akik nem hittek és ezért nem szándékoztak támogatni a Sapientia EMTE létrejöttét.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró rámutatott: óriási siker, hogy a szentgyörgyi karon 141 diák és 13 saját oktató van. Arra kérte a diákokat, ne csak tanuljanak Sepsiszentgyörgyön, hanem „éljenek is itt”, azaz látogassák a kulturális és sportlétesítményeket, járjanak koncertekre, színházba, kiállításokra, éttermekbe, szurkoljanak a focicsapatnak. „Ez a város, ez a vidék, egész Erdély akkor virágzik igazán, ha benépesül, ha zsibong, sőt ha az önökével együtt dobban a szíve”, mondta Antal Árpád- polgármester.

A Sapientia mindig tudta, hova kíván hajózni

„Aki nem tudja, hova kíván hajózni, annak nincs jó szél”, fogalmazott Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a Pécsi Tudományegyetem alapítványának kuratóriumi tagja. Hozzátette: a Sapientia egyetem mindig tudta, hova kíván hajózni, az anyaország dolga pedig, hogy segítse ezt a hajót, hogy a háborgó vizeken is megtalálja a maga útját. 

Szili Katalin megköszönte az egyetem vezetésének a hitet és kitartást, hogy „talpon maradtak” és idáig eljuttatták az egyetemet. Emlékeztetett, hogy a 2011-es, új alkotmányban az áll: Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarságért, ugyanis a régi Alaptörvényben még az szerepelt, hogy felelősséget érez. „Valljuk be őszintén, az érzést korábban sokszor megkaptuk, a segítséget kevésbé, de 2010 óta a magyar kormány felvállalta a Sapientia EMTE támogatását is”, mondta Szili Katalin.

A miniszterelnöki főtanácsadó kifejtette: a posztmodern világban, amely azt sugallja, hogy jobb senkihez nem kötődni, a Sapientia felvállalta a kereszténységhez és a nemzethez való kötődés misszióját, és ezt adja tovább diákjainak. „A mi bizalmunk Önökben van, hogy ennek a közösségnek, amely itt él Erdélyben, kiváló vezetői, értelmiségei lesznek", mondta a diákoknak Szili Katalin.   

A sepsiszentgyörgyi tanévnyitón Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese a székelyek kitartását méltatta, azt, hogy mindig követték elképzeléseiket. Náhlik András, az új sepsiszentgyörgyi kar dékánja pedig azt ígérte, minden erejével szolgálni fogja az egyetemet, az erdélyi magyarságot, a Székelyföldet. A diákoknak a hit, önbizalom, kitartás, felelősség, hűség, összefogás fontosságát hangsúlyozta. A tanévnyitón az egyetem Teller Ede-emlékérmét is átadták Nyárádi Imre István egyetemi docensnek az új kar létrehozásában nyújtott munkájáért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?