Elromlott egy város fűtésrendszere, erre papot hívtak, hogy szenteltvízzel megjavítsa

A Gorj megyei Motru település lakói meleg víz és fűtés nélkül maradtak, a hatóságok nem tudták újraindítani a hő- és vízellátó rendszert. A város lakói isteni segítséghez fordultak: papot hívtak, hogy felszentelje a hibás berendezést.

A Gorjeanul lap szerint a városban élők már december 28-a óta problémákat jelentettek a melegvíz- és hőellátásban. 2021 utolsó előtti napján, csütörtökön leállították az üzemet, mert a kazán eltömődött, egy szivattyú elfagyott, több tömítés kiégett.

A távhő- és melegvíz-ellátást biztosító cégnek nincs hivatalos igazgatója, de a korábbi ügyintéző, Dorel Drăghici átvette az igazgatói szerepet, és nekilátott a probléma orvoslásának: ortodox papot hívott, aki az üzemben liturgiát tartott. A pap szentelt vízzel locsolta meg a meghibásodott gépezetet, közben a cég alkalmazottai fejüket fogva kuncogtak az eseten. Az „intézkedésre” 48 órával a baj megtörténte után került sor, amikor a gyermekes családok és az idősek még szilveszterkor is az otthonukban dideregtek.

Fotó forrása: Gorjeanul

Sajnos a Jóisten sem tudta beindítani az üzemet, részben azért, mert az ügyintéző rossz minőségű üzemanyagot vásárolt. A pakura nem égett el megfelelően, ami a szivattyú meghibásodásához, a tömítések és egy motor meghibásodásához vezetett.

A helyzet drámai, a helyi önkormányzat továbbra is az ellenőrző szervekhez fordul, hogy avatkozzanak be a lakosság egészségének és az üzem megjavításának érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?