A Csíki-medence helyzete világosan megmutatja, mennyire szoros kapcsolatban áll egymással a víz, a talaj, a levegő és az éghajlat rendszere, s hogy egyetlen beavatkozás – jelen esetben az Olt folyó kiegyenesítése – visszafordíthatatlan hatással lehet a tájra és az ott élőkre – közölte dr. Szép Róbert, a csíkszeredai Vadászati és Hegyvidéki Erőforrások Kutató és Fejlesztő Intézetének (ICDCRM) igazgatója a régió legújabb vízföldtani és klimatikus vizsgálataira alapozva. A kutató szerint e hegyekkel körbezárt medence különleges természeti egység, amelyet a hegyek közé zárt sík terület, a hideg klíma és a gazdag vízhálózat formált. Az utóbbi évtizedekben azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a kényes egyensúly megbomlott.

A Csíki-medence egy észak–déli irányban elnyúló, hegyekkel körbezárt intramontán medence, 580–700 méteres tengerszint feletti magasságban. A Hargita-hegység és a Csíki-havasok által közrefogott terület három fő részre oszlik: felső, középső és alsó Csíkra. A medence tektonikus eredetű, vagyis földmozgások és eróziós folyamatok formálták ki, majd tavi és folyóvízi üledékek töltötték fel – vázolta érdeklődésünkre a kutató igazgató. Szép Róbert rámutatott, az Olt folyó uralja a vízrendszert: északról dél felé kanyarog, teraszokat, ártereket, kisebb mellékágakat, mocsarakat formálva. A lápok és nedves rétek az itt élő emberek életének és a térség mikroklímájának szerves részei voltak. A talajvíz mindig magas volt, sok helyen alig egy méter mélységben.

A kutató szerint a hidrotechnikai beavatkozások – a 60-as és 70-es évek lecsapolási és folyószabályozási munkái – indították el a medence mai problémáinak láncolatát. Az Olt medrének kiegyenesítése és mélyítése, valamint a mellékpatakok mederrendezése megnövelte a folyó hidraulikus lejtését, ezáltal a víz gyorsabban folyik el, kevesebb időt tölt a talajban.

Az Olt folyó a szó szoros értelmében elszívja a vizet a medence alól – hívta fel a figyelmet Szép Róbert. A folyó drenázs-hatása ma már akár 3–5 kilométeres sávban is érvényesül, átlagosan 16 centiméterrel csökkentve a talajvízszintet. Az egykor állandóan vizes rétek és lápok kiszáradtak, a talajvíz 5–10 méteres mélységbe süllyedt. A folyamat önmagát erősíti: a kiszáradt talaj elveszíti víztartó képességét, a víz még gyorsabban lefolyik, a természetes vízraktárak – a tőzeglápok és agyagos rétegek – pedig oxidálódnak, bomlanak.

A hidrológiai változások talajkémiai átalakulásokkal is járnak. A tőzeglápok kiszáradásával a talajban tárolt szerves anyag oxidálódik, ami nemcsak szén-dioxid-kibocsátást eredményez, hanem ammónia-emissziót is. A kutatások kimutatták, hogy a mineralizációs folyamatok felgyorsulnak, a talajból így ammónia szabadul fel, ami tovább rontja a levegő minőségét, és növeli a nitrogénveszteséget a talajban.

Ez a jelenség nemcsak környezeti, hanem mezőgazdasági következményekkel is jár: a nitrogénveszteség miatt csökken a talaj termékenysége, a kiszáradó rétek helyét alacsonyabb hozamú pázsitfajok veszik át.

Megtudtuk, hogy a Csíki-medence mindig is híres volt sajátos mikroklímájáról – az ország „hideg pólusaként” tartják számon, ahol télen akár mínusz 30 Celsius-fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Az éves átlag 4,5–6 Celsius-fok között mozog, a csapadék 600–800 milliméter között alakul. Az utóbbi évtizedekben azonban megszaporodtak az inverziós jelenségek és csökkent a hóborítottság időtartama. A tél rövidebb, a levegő szárazabb, a csapadék gyakran záporos jellegű, így kevesebb víz szivárog vissza a földbe.

A pesszimista klímamodellek alapján a térségben 4–5 Celsius-fokos átlagos felmelegedés várható a század végére, ami 6 Celsius-fokos kontinentális értéket is elérhet. Ez a felszín alatti vízkészletek további csökkenését és a lápok teljes eltűnését vetíti előre. A hidrológiai és klimatikus változások a légkör összetételére is hatnak. A troposzférikus ózon – amely az alsó légkör egyik fontos oxidáló anyaga – megnövekedett koncentrációt mutat a térségben. Az értékek, körülbelül 38 ppb (parts per billion) meghaladják az európai háttérszintet, ami 25–30 ppb.

Az erdők, különösen a lucfenyő-állományok, biogén illó szerves vegyületeket (izoprének, terpének) bocsátanak ki, amelyek napfény hatására másodlagos ózonképződést idéznek elő. Ez kedvezőtlenül hat a mezőgazdasági növényekre termésveszteséget okozva.

A Csíki-medence példája intő jel arra, hogy a vízrendszerekbe történő mesterséges beavatkozások hosszú távon visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatnak el. A víz nemcsak a táj ökológiai egyensúlyának, hanem a helyi életformának is része, a legelők, kaszálók, erdők, lápok rendszere mindig a vízre épült – hívta fel a figyelmet Szép Róbert, aki szerint a megoldás az, ha újra megtanuljuk visszatartani a vizet: a víz nem ellenség, hanem szövetséges. Ha elfolyatjuk, a tájat, az élővilágot és a klímát is elveszítjük vele. A kutató úgy véli, a jövő kulcsa az ökológiai vízgazdálkodás: a természetes vizes élőhelyek részleges helyreállítása, a talajvízszint monitorozása és a csapadék helyben tartása lehet a fenntartható megoldás.