Vízhiány: Tagad a környezetvédelmi minisztérium – Nem tudtak a kockázatokról

Cáfolta a környezetvédelmi minisztérium azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a tárca képviselői tudtak arról, hogy a lakosság vezetékes víz nélkül maradhat a Paltinu gátnál végzett munkálatok miatt, és hogy figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket.

Számos félreértelmezett információ és hamis kijelentés látott napvilágot a Paltinu gyűjtőtónál elkezdett munkálatok októberben és novemberben összeállított műszaki dokumentációja kapcsán, idézi a minisztérium csütörtöki közleményét az Agerpres hírügynökség.

Nem tudták, hogy a munkálatok miatt víz nélkül marad a lakosság | Fotó: Wikipédia

A tájékoztatásban hangsúlyozzák, hogy az október 22-én a többek között az országos vízügyi igazgatóság, a Buzău és Ialomiţa megyei vízügy, a Hidroelectrica és a Prahova megyei ESZ vízszolgáltató képviselőinek részvételével a Paltinu gyűjtőtónál folytatott megbeszélésen a szakemberek megállapították, hogy a tervezett munkálatok miatt átmenetileg zavarosabbá válhat a voilai víztisztítóba kerülő víz.

A víz kezeléséért felelős ESZ vízszolgáltató vállalat azonban akkor sem a megbeszélés résztvevőit, sem pedig a minisztériumot nem tájékoztatta arról, hogy a víz zavarosságának növekedése ellehetetlenítheti a nyersvíz megfelelő kezelését, ami az ivóvízellátás szüneteltetését vonja maga után. A vízszolgáltató vállalat a törvényi és szakmai kötelezettségeit megszegve nem tájékoztatta az illetékeseket a kockázatokról, sem a víztisztító állomás technológiai korlátairól – állítják a minisztérium képviselői.

A közleményben kitérnek a Prahova megyei vészhelyzeti bizottság november 6-i ülésén elfogadott 9-es számú határozatra is. A szaktárca szerint a médiában több ízben is idézett dokumentumban nem az áll, hogy a munkálatok okán alacsonyabb vízszint miatt szünetelhet a vízellátás, hanem az, hogy leállhat a vízszolgáltatás, ha nem végzik el a szükséges munkálatokat.

A minisztérium szerint hamisak azok a kijelentések, amelyek szerint a szaktárca tudott a vízellátás megszakításának kockázatáról és figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket. „A környezetvédelmi minisztérium képviselői több gyűlésen is világosan megkérdezték, hogy fennáll-e ennek a veszélye, és a tárca alárendeltségében működő valamennyi hatóság helyi képviselőitől azt a választ kapták, hogy nem áll fenn a vízellátás szüneteltetésének a kockázata” – szögezték le a közleményben.

A tájékoztatásban emlékeztettek arra is, hogy a minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy kik tehetők felelőssé a helyzetért.

Mint megírtuk, a Paltinu gyűjtőtónál végzett munkálatok és a heves esőzések miatt pénteken több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmboviţa megyében. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdai bejelentése szerint hétfőtől helyreáll a vízszolgáltatás az érintett településeken.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hevesen bírálta Diana Buzoianut a Paltinu gyűjtőtónál kialakult helyzet miatt, miközben a környezetvédelmi miniszter szerint azok a helyiek a felelősek, akiket a PSD vagy más pártok neveztek ki. A Paltinu gyűjtőtónál történtek ügyében elrendelt ellenőrzés fogja eldönteni, hogy ki hibázott, és a vétkeseknek felelniük kell, jelentette ki Nicuşor Dan államfő.

A Paltinu gát fenékürítő rendszerének meghibásodását júniusban fedezték fel. A helyreállításhoz csökkenteni kellett a vízszintet, csakhogy az elhúzódott. Mindezt tetézték a novemberi esőzések, amelyek nagy mennyiségű iszapot, üledéket szállítva olyannyira zavarossá tették a vizet, hogy azt már nem lehetett biztonságosan tisztítani és ihatóvá tenni. Ennek nyomán több mint százezren maradtak ivóvíz nélkül, de problémát okozott kórházakban is a vízhiány, valamint gázerőművet is le kellett állítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?