Elmondta a román védelmi miniszter, Oroszország megtámad-e NATO-tagállamot

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter vasárnap az ukrajnai háború kapcsán kijelentette: nem hiszi, hogy Oroszországnak szándékában állna megtámadni bármely NATO-tagállamot.

A román miniszter szerint ugyanakkor az ukrajnai orosz hadviselés új szakaszba lépett, amelyben Moszkva már nem tud érdemben előrenyomulni, miközben a háború felőrlésre épülő stratégiája egyre kevésbé hoz eredményeket.

Magabiztos a román védelmi miniszter | Fotó: Védelmi Minisztérium Facebook-oldala
„Nem hiszem, hogy Oroszországnak bármilyen szándéka lenne megtámadni egyetlen NATO-tagállamot is, és erről folyamatosan egyeztetések zajlanak. Ne gondolják, hogy a NATO-tagországok nincsenek kapcsolatban egymással, nem osztják meg a hírszerzési szolgálataiktól származó adatokat, illetve nem vetik össze a különböző elemzéseket” – mondta Radu Miruță a Digi24 televíziónak.

A miniszter hozzátette: az összehangolt elemzések alapján – nemcsak Romániában, hanem a hasonló értékeléseket készítő szövetséges országoknál is – jelenleg nincs olyan jel, amely arra utalna, hogy Oroszország NATO-tagállam megtámadására készülne.

Miruță szerint ezzel szemben az ukrajnai háború menete egy új szakaszhoz közeledik, amelyben az orosz hadsereg már nem képes tovább haladni a fronton.
„A felőrlés taktikája már nem eredményes. Azt látjuk, hogy még ez a légi fölény is kezd erodálódni” – fogalmazott.

A román védelmi miniszter példaként említette, hogy mintegy másfél hónappal korábban egy ukrán F–16-os vadászgép lelőtt egy orosz repülőgépet.
„Ilyesmi korábban nem történt. Emellett Ukrajnából kiinduló, Oroszország mélyén végrehajtott dróntámadásokat is láthattunk” – mondta.
Miruță úgy értékelte, hogy a háború jelenlegi állása alapján „legalábbis egyelőre” a teljes frontvonalon megtorpanás figyelhető meg.
„Úgy tűnik, hogy a dolgok legalábbis pillanatnyilag a front teljes hosszán stagnálnak” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?