A NATO katonai jelenlét fenntartását kéri Románia

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint az orosz agresszió regionális és Romániát is érintő következményeire, köztük a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hétfői ülése után kiadott közleményében.

Románia kérni fogja a NATO-tól, hogy továbbra is fordítson kiemelt figyelmet ezekre a fenyegetésekre, az erős elrettentő és védelmi képességek, valamint a megfelelő katonai jelenlét fenntartásával a térségben és Románia területén – idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.

Ülésezett a Legfelsőbb Védelmi Tanács | Fotó: Államelnöki Hivatal

A tájékoztatás szerint a csúcstalálkozó alkalmat ad arra is, hogy Románia ismertesse a Hágában vállalt pénzügyi kötelezettségek teljesítése és a védelmi ipar fejlesztése terén elért eredményeit, valamint az Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és a fekete-tengeri térség biztonságának támogatására tett erőfeszítéseit.

Hétfői ülésén a CSAT arról is döntött, hogy 2027-ben a román hadsereg összesen 5358 katonát és civil alkalmazottat különít el külföldi missziókra. Ebből 2786 fő vesz részt ténylegesen külföldi műveletekben, 1801 katona belföldön marad készenléti állományban, hogy szükség esetén bevethető legyen, míg 771 katona a később esetleg vállalandó nemzetközi missziókra kijelölt tartalékos erő részét képezi. A belügyminisztérium 2604 katonát és rendőrt jelölhet ki nemzetközi műveletekre 2027-re – derül ki az elnöki hivatal közleményéből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?