Védelmi miniszter: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruţă ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
Romániának nem Ukrajna támogatása miatt vannak gazdasági problémái, hanem azért, mert szerinte 36 éven át túl sokan pazarolták vagy lenyúlták a közpénzeket – idézi a politikus bejegyzését az Agerpres hírügynökség.

A védelmi miniszter közölte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) is tárgyaltak az Ukrajna támogatásával kapcsolatos információk titkosításának feloldásáról. Hangsúlyozta, hogy az összes információt nem lehet nyilvánosságra hozni, mert a katonai felszerelések mozgatására vonatkozó adatoknak Románia biztonsága érdekében továbbra is minősítettnek kell maradniuk.
Ugyanakkor Miruţă szerint a pénzügyi adatok nyilvánosak: Ukrajna támogatása fejenként havonta kevesebb mint 2 euróba kerül a romániaiaknak, vagyis egy doboz cigaretta áránál kevesebbet kell költeniük arra, hogy a háború minél távolabb maradjon Románia határaitól.
Kapcsolódó
A miniszter szerint a SAFE-hitelekből finanszírozott beruházásokat úgy bonyolítják le, hogy a források 60 százaléka Romániában maradjon. Ez munkahelyeket, a hazai védelmi ipar fejlesztését, termelési kapacitások megmentését és új technológiák bevezetését jelenti - írta bejegyzésében, hozzátéve, hogy a beruházásokkal a román hadsereg korszerű, NATO-kompatibilis eszközöket kap.
Miruţă emlékeztetett arra, hogy a SAFE-projekteket átlátható módon mutatták be: a szerződéseket közzétették a védelmi minisztérium honlapján, a parlamentben részletesen megvitatták, nyilvános meghallgatásokon ismertették és sajtótájékoztatókon magyarázták el.
„Románia nem propagandával, hazugsággal és botránykeltéssel változik meg. Románia az igazság kimondásával, a hibák kijavításával és a helyes döntések vállalásával változik, még akkor is, amikor ezek nehéz döntések” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.
CSAK SAJÁT