Elkezdődött a tanuszoda építése Nagyenyeden

Nagyenyed lakói örömmel tapasztalhatták, hogy a leendő uszodának helyet adó területen már megjelentek a munkások és a gépek, a polgármesteri hivatal által közzétett látványterv mutatja, milyen lesz az épület.

A tervek szerint 2025-re készül el Nagyenyed új uszodája, ami a látványterv szerint háromszintes lesz: az alagsorban a műszaki és adminisztrációs termek kapnak helyet, a földszinten pedig a 15,40 méter széles és 25,02 méter hosszú uszómedence és az öltözők.

Az uszoda látványterve | Fotó: Alba 24A földszinten és az emeleten helyezkedik majd el a 124 főt befogadó lelátó, egy aerobik- és egy edzőterem. Energiatakarékossági megfontolásból az épület legnagyobb része déli fekvésű lesz, és napkollektorokat lehet a lejtős tetőre helyezni. Negyvenférőhelyes parkoló is szerepel a tervben, ebből kettőt kisbuszok számára alakítanak ki, négyet pedig a fogyatékkal élőknek tartanak fenn.

Fotó forrása: Alba 24Az Országos Befektetési Alap által finanszírozott beruházás értéke közel húszmillió lej, kivitelezője pedig az MBS Group társulás, valamint a Concrete & Design Solutions KFT. A versenytárgyalásra már 2022 augusztusában sor került, azonban a vesztes konzorcium óvást nyújtott be, ezért kezdődött el több hónapos késéssel az építkezés.

„Számunkra óriási teljesítmény az, hogy szinte 35 év után, végre a városnak lesz egy tanuszodája. A gyerekek tanulhatnak itt úszni, a felnőttek pedig mozoghatnak”– mondta Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, hozzátéve: az uszodával párhuzamosan, ugyanabból a forrásból, épül egy lakótelepi bölcsőde is. Az Országos Befektetési Alapból épült fel nemrég, az uszoda szomszédságában, egy új, közel hatmillió lej értékű sportkomplexum, amely február 2-án kapta meg a működési engedélyét. Ennek legnagyobb részét a 105 m hosszú, 68 m széles futballpálya teszi ki egy 500 férőhelyes lelátóval, illetve éjjeli megvilágítással ellátva. Ezenkívül kialakítottak egy 20 x 40 méteres pályarészt, ahol minifoci-, kézilabda-, kosárlabda- és teniszpálya található.

Fotó forrása: Lőrincz Helga Facebook-oldalaAz új sportlétesítmények a város egyik égető problémájára nyújtanak megoldást, hiszen évtizedekig nem létezett sportolásra alkalmas hely. Az Állomás utca lepukkant állapotú stadionjáért, – amelyet a Bethlen-kollégium építtetett, az államosítás után végül magánkézbe jutott –, az új tulajdonos megfizethetetlen összeget kért az önkormányzattól, ezért a városvezetés inkább új létesítmények felépítése mellett döntött.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?