banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Elkészült az új temesvári stadion látványterve

Elkészült az új temesvári stadion látványterve – jelentette be kedden Cosmin Tabără, a Bega-parti város alpolgármestere Facebook-oldalán, ahol egy videofelvételt tett közzé a mintegy 10 ezer férőhelyes sportlétesítmény kinézetéről.

Az építészeti terveket már előterjesztették a városrendezési bizottság jóváhagyására, minek után a szükséges engedélyek beszerzése és a projekt részletes kidolgozása kerül napirendre.

„Ahogyan ígértem: a stadion több mint 10 ezer férőhelyes lesz. Kap majd egy kizárólag Temesvárra jellemző tematikát is, de az még meglepetés. Csak később áruljuk el” – mondta az alpolgármester.

Bejegyzése alapján a látványtervben a szurkolók is közreműködtek ötletekkel és javaslatokkal, ha pedig minden a tervek szerint halad, legkésőbb jövő év elejéig már el is kezdhetik a projekt kivitelezését.

A hozzászólók közül többen nehezményezték, hogy az új stadion jóval kisebb lesz, mint a Dan Păltinișanu Stadion, Tabără viszont leszögezte: ne keverjék össze a régi stadionnal, két külön létesítményről van szól. „Ez egy kisebb stadion, labdarúgó- és rögbi-mérkőzésekhez, vagy épp koncertekhez. Nagy szüksége van erre a városnak, mivel jelenleg csak a Constantin Jude Sportcsarnok áll rendelkezésére” – fogalmazott.

A Dan Păltinișanu Stadion a maga több mint 33 ezer helyes férőhelyével 2022. februárjában zárt be. Ez le fogják bontani, és kormánytámogatásból építik majd újjá. Emlékezetes, hogy a megvalósítási tanulmány már elkészült, Temes Megye Tanácsa pedig magára vállalta a bontással és az építési terület előkészítésével járó kiadásokat. A Dan Păltinișanu Stadion 32 ezer férőhelyes lesz és több mint 137 millió euróba kerül majd, miközben a könnyűszerkezetű „Legó-stadion” mintegy 20 millió euróba fog kerülni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?