Új részleteket vallott be a temesvári idősek gyilkosa

Két hét hallgatás után a temesvári idős pár gyilkosa kezdett együttműködni a nyomozókkal. A Digi24 szerint kihallgatásán elmondta, hogy a támadásra használt kést, az akkor viselt hátizsákját és ruháit a Bega folyóba dobta. Búvárok keresik a bizonyítékokat a folyófenéken.

Mint korábban a Maszolon megírtuk, a férfit kettős gyilkossággal gyanúsítják. Az ügyészség szerint a férfi június 27-én röviddel este 11 óra előtt meggyilkolt egy idős házaspárt azok temesvári lakásában, majd, miután a tett helyszínén meglepték őt, sikerült elmenekülnie. Később elfogták.

Az elkövető a nyomozóknak elmondta, hogy órákkal a két idős ember megölése után a gyilkos fegyvert és a rajta lévő ruhákat a Decebal híd környékén a Bega-csatornába dobta. Ezek bizonyítékként szerepelnek az ügy aktájában, ezért búvárcsapatok vesznek részt a keresésben. Egyelőre nem találták meg őket. A férfi őrizetben van, és súlyos gyilkosság miatt kell majd bíróság elé állnia.Fotó: ProTV, a rendőrség által nyilvánosságra hozott felvételek alapján

Kiderült továbbá, hogy a gyanúsított kábítószer hatása alatt állt. A férfi azt állítja, azért ment az idős pár házához, hogy pénzt kérjen kölcsön. A házaspár lánya azonban, hallgatását megtörve, előre megfontolt gyilkossággal vádolja a férfit. Azt állítja, hogy a gyanúsított már amúgy is nagy összeggel tartozott az ő szüleinek, és szerinte a gyilkosságot előre eltervezte. A férfit 48 órával a tette elkövetése után a temesvári Északi pályaudvaron fogták el, és beismerte a gyilkosságot. Akkor azt mondta, nem állt szándékában megölni az időseket, csak a pénzt akarta ellopni, de a dolgok eszkalálódtak. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?