Elkerülhetetlennek tartja az adóemelést az európai projektekért felelős miniszter

Pesszimistán nyilatkozott Marcel Boloș, beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter arról, hogy Románia adóemelés nélkül 30 milliárd lej pluszbevételt tudna szerezni az állami költségvetésbe.

Pénteken, a kormány által szervezett sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a fiskális reform, a kiadások csökkentése és az adóbehajtás javítása közötti megoldások kombinációjára van szükség.

Pesszimistán nyilatkozott | Fotó: Pixabay

„Először is meg kell néznünk, hogy a kormánykoalíció milyen típusú intézkedéseket fogad el” – mondta a miniszter. Meglátása szerint olyan megoldáscsomagra van szükség, amely magában foglalja az adóreformot, a kiadások csökkentését és az adóbehajtás javítását. Hozzátette,  óvatosnak kell lenni, hogy az ország ne térjen el jelentősen a deficit pályájától, figyelembe véve az Európai Bizottsággal szemben vállalt kötelezettséget.

Azt állította, hogy a költségvetési szektor kiadásainak csökkentése érdekében minden köztisztviselői kategóriát meg kell vizsgálni.

Példaként említette, hogy az egészségügyben, a tanügyben speciális bónuszrendszer van, és nem lehet olyan döntést hozni, amely ne lenne hatással a közegészségügyi, vagy az oktatási rendszerre.
A miniszter által bemutatott adatok szerint Románia közkiadásainak szintje meghaladja a 740 milliárd lejt, ebből 164 milliárd lej személyzeti kiadás, 222 milliárd lej pedig segélyezési kiadás, „a román állam működéséhez kapcsolódó, jelentős kiadások, amelyekhez nagyon nagy egyensúlyra van szükség”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?