Elhalasztották a pedagógusoknak megítélt bérkülönbözetek kifizetését – Tiltakozik a szakszervezet

Elítélték a tanügyi szakszervezetek a kormány döntését, amellyel 2026-ra halasztotta a pedagógusoknak bírósági határozattal megítélt bérkülönbözetek kifizetését.

Az összegeket az eredeti tervek szerint a szeptemberi fizetéssel együtt kellett volna megkapniuk a jogosultaknak.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség pénteki közös közleménye értelmében szeptemberben a tanintézeteknek kimutatást kellett készíteniük ezekről az összegekről, és úgy tudják, hogy a minisztérium már utalta a szükséges pénzt a tanfelügyelőségek számlájára, végül mégis a kifizetések elhalasztásáról döntöttek.

Már szeptemberben ki kellett volna fizetni | Fotó: AdobeStock

„Példátlan, amit a kormány tesz. Románia már nem jogállam! Egy »kormánydiktatúrában« élünk” – idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.

A szakszervezetek szerint a kormány a tanügyet érintő korábbi intézkedések után ismét csúfot űz a tanügyi dolgozókból ezzel a „megengedhetetlen” döntéssel, amely nem marad következmények nélkül.

Az érdekvédelmi szervezetek képviselői azt is közölték, hogy kérvényezték a bukaresti polgármesteri hivatalnál egy tiltakozó akció engedélyezését. Terveik szerint a pénzügyminisztérium székhelye előtt fognak sztrájkőrséget állni október 7-én 11 órától.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?