Elgázolt egy tízéves kislányt egy terepmotoros – Az áldozat állapota rendkívül súlyos
Elütött motorkerékpárjával egy tízéves kislányt egy húszéves fiatal a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen vasárnap délután. A kislány súlyosan megsérült, az elkövetőről pedig kiderült, hogy a jogosítványát korábban felfüggesztették – közölte a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ).
Az Agerpres tájékoztatása szerint ráadásul a motorkerékpár sem volt a forgalomba bejegyezve. Mint a rendőrség közleményében írták: egy 20 éves helyi fiatal terepmotort vezetve elütött egy 10 éves kislányt, aki gyalogosként közlekedett a település egyik utcáján. A kislányt kórházba szállították orvosi ellátásra.
A helyszíni vizsgálatok során kiderült, hogy a baleset után a fiatal megpróbálta máshová vinni járművet, hogy eltitkolja, nem volt forgalomba bejegyezve. Ugyanakkor kiderült, hogy az elkövető jogosítványa is fel volt függesztve. A sofőrt alkoholszondával és drogteszttel is ellenőrizték, az eredmények negatívak lettek.
A rendőrség büntetőeljárást indított, és folytatja a nyomozást a baleset pontos körülményeinek megállapítására.
A helyszínre két rohammentős (SMURD) egység is kivonult, köztük egy mobil intenzív terápiás egység, később pedig egy SMURD-helikoptert is riasztottak – közölte a Beszterce-Naszód Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
A kislányt eszméletlenül találták meg, de lélegzett, ugyanakkor súlyos koponyatraumát szenvedett. A helyszínen intubálták, majd helikopterrel a marosvásárhelyi szakklinikára szállították.
CSAK SAJÁT