FRISSÍTÉS: Nem lopással, hanem sikkasztással vádolják a Román Posta autójából pénzt eltulajdonító férfit

Illusztráció: postaromana.ro

Elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopott egy zsákot 278 ezer lejjel a Román Posta egyik autójából – írja az Agerpres. FRISSÍTÉS: Lopásról sikkasztásra módosították az ügyészek a férfi tettének büntetőjogi besorolását.

Az Ilfov megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 20 éves gyanúsítottat Ploieşti-en fogták el. Volt nála egy pénzeszsák is, az, hogy mekkora összeg van benne, később derül ki. A férfit bekísérték a chitilai rendőrségre, ahol ki fogják hallgatni.

FRISSÍTÉS: Az Ilfov megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a péntek este kézre kerített  fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, és előzetes letartóztatását kérik a bíróságtól. A férfi ellen eddig lopás miatt vizsgálódtak, most sikkasztásra módosították tettének büntetőjogi besorolását. Az ügyben a chitilai rendőrség folytatja a nyomozást a bufteai bírósági ügyészség ügyészének irányításával – derül ki a tájékoztatásból.

Amint azt a Maszol is megírta kedd délben a Román Posta egyik pénzszállító furgonjának sofőrje jelentette, hogy miközben egy chiajnai utcában állomásozott, eltűnt a járműből egy összesen 278 ezer lejt tartalmazó zsák. A gyanú szerint a sofőr kísérője lopta el a pénzt, aki maga is a Román Posta alkalmazottja. A rendőrség lopás gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?