Életmentés Zilahon: a szívbetegek gyorsabb és biztonságosabb kezelésben részesülnek
A Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház történelmi lépést tett a szilágysági egészségügy fejlesztése érdekében: a kardiológiai beavatkozások osztályán sikeresen végrehajtották az első öt koszorúér-angiográfiát PCI-beavatkozással és stent-beültetéssel, ami jelentős előrelépést jelent a súlyos szívbetegséggel küzdő páciensek kezelésében.
Az elvégzett beavatkozások a koszorúér-betegségek diagnosztikájában és kezelésében nyújtanak komplex lehetőséget, így a páciensek már helyben, Zilahon életmentő ellátáshoz juthatnak, ami különösen fontos a sürgős eseteknél. A sikeres első beavatkozások mögött a Kardiológiai Intervenciós Osztály teljes szakmai csapata áll, szoros együttműködésben az intenzív terápiás szakemberekkel. A projekt koordinátora, dr. Horațiu Comșa vezetésével az orvosok és nővérek magas szintű professzionalizmusról, elkötelezettségről és szakmai hozzáértésről tettek tanúbizonyságot – mondta a Maszolnak Szilágyi Róbert István, a megyei tanács alelnöke.

„Ez a kiemelkedő eredmény jól mutatja, hogy a Szilágy Megyei Tanács kiemelt prioritásként kezeli és támogatja az egészségügyi fejlesztéseket. Az új berendezések lehetővé teszik, hogy betegeink a legmodernebb ellátásban részesüljenek, anélkül, hogy más, nagyobb központokba kellene utazniuk. Ez nemcsak időt takarít meg, hanem növeli a gyógyulás esélyét, és biztonságot nyújt a családoknak is” – fogalmazott.
A zilahi kórház valódi korszerűsítésen megy keresztül, és a szilágysági lakosok egyre több, európai színvonalú egészségügyi szolgáltatást érnek el itthon. A zilahi kardiológiai intervenciós osztály regionális referenciahely, és ez a siker utat nyit további komplex, helyben elvégezhető beavatkozásoknak – tette hozzá.
A zilahi kórház ezzel az áttöréssel egy új korszakba lépett: a betegek gyorsan és biztonságosan juthatnak a legmodernebb szívgyógyászati ellátáshoz, ami jelentősen növeli a gyógyulás esélyét és a helyi egészségügyi rendszer megbízhatóságát.

Dr. Pálffy Orsolya Kinga, a zilahi kórház kardiológusa és megyei tanácsos a beruházás kapcsán a Maszolnak elmondta: a zilahi kardiológiai betegellátás az utóbbi években exponenciálisan fejlődött. Kezdve azzal, hogy a kardiológiai szekciót a legkorszerűbb orvosi eszközökkel szerelték fel, amelyek elengedhetetlenek a pontos diagnózisok felállításához, egészen az intervencionális kardiológiai (szívkatéterező) labor megnyitásáig.
„A kardiológiai betegeknél első lépésben arra van szükség, hogy felállítsuk a helyes diagnózist, majd ennek függvényében megtaláljuk a megfelelő kezelést, amely lehet gyógyszeres terápia vagy műszeres beavatkozás. Az angiokoronarográfia az iszkémiás kardiomiopátiák egyik legfontosabb vizsgálati eszköze. Ez egy invazív orvosi beavatkozás, amelynek során a szívet ellátó ereket (koszorúereket) vizsgálják a szűkületek és elzáródások (ateroszklerózis, trombus) kimutatására, diagnosztikai és gyakran terápiás céllal is, a szívinfarktus kockázatának megállapítása, illetve kezelése érdekében. Az intervencionális kardiológiai beavatkozások zilahi elvégzése mérföldkő a Szilágy megyei szívbetegek ellátásában” – ismertette a doktornő.
Dr. Pálffy Orsolya hozzátette, hálásak a kolozsvári és nagybányai intervencionális kardiológusok eddigi segítségéért, ugyanakkor az a tény, hogy a beavatkozásokat ezentúl a zilahi kórházban végzik, jelentősen felgyorsítja a betegek felépülését, így megelőzhető az infarktus utáni szövődmények kialakulása.
CSAK SAJÁT