Elektromérnöknek tanulna Kolozs megye egyik legjobb magyar érettségizője

Idén Kolozs megyében a János Zsigmond Unitárius Kollégium két diákja érte el a legmagasabb érettségi átlagot a magyar diákok közül, mindketten 9,67-tel végeztek. Szőcs Ágnes Katinka humán szakra járt, Vass Anett pedig reál szakon végzett. Anettet arról kérdeztük, hogy mennyire volt nehéz az idei érettségi, hogyan készült fel rá, mik a jövőbeli tervei, illetve tanácsokat is adott azoknak, akik még a vizsga előtt állnak.

Vass Anett matematika-informatika osztályban végzett, és mint mondja, kilencedik osztálytól kezdve folyamatosan tanult, nem különösebben az érettségire, csak azért, hogy ne maradjon el semmiből, szerinte ezért is volt számára könnyű a vizsga. „Az utolsó nagy hajrákban így nem kellett annyira odatennem magam, mert az alapjaim már megvoltak, és inkább csak gyakorlással töltöttem az időmet, hogy ne engedjem el magam, hanem maradjak a topon” – mondta.

A legnehezebb számára a román nyelv és irodalom írásbeli vizsga volt, de mint fogalmazott, neki a román mindig is kicsit nehezebben ment, főleg, amikor megfogalmazásokat vagy adatokat kellett megtanulnia. Legkönnyebben pedig a matek és a fizika ment neki, mert ezek a kedvenc reál tantárgyai, amelyekből mindig is jobban teljesített. „Ezeket azért szerettem jobban, mert többet kellett gondolkoznom, feladatokat megoldanom, és nem kellett magolnom. Ez nekem mindig sokkal nehezebben ment, mint másnak. A magyart nagyon szerettem, az egyik kedvenc tantárgyam, így az is jól ment. Nem éreztem úgy, hogy olyan sokat kellene tanulnom ebből, mert szerettem a műveket, amelyeket tanultunk, jól tudok fogalmazni, és így könnyen ment ez is” – nyilatkozta.

Elektromérnöki szakra menne tovább

Vass Anett úgy vélte, sokkal könnyebb volt az idei érettségi, mint amire számítottak, főleg matematikából. Szerinte „minden tárgyból meg lehetett írni az átmenőjegyet”, aki készült, az tudott.

Fotó: Vass Anett személyes archívumaAnett a kolozsvári Műszaki Egyetemre készül elektromérnöki szakra, majd két év után orvosi mérnöki szakra specializálódna, a felvételin pedig csak az érettségi átlag és az egyik választott tantárgyból elért jegy számít, külön arra nem kell készülnie. Mint mondta, sokáig nem tudta, hogy mit szeretne tanulni a középiskola után, sok minden érdekelte, de nem volt benne biztos, hogy melyik szakma érdekli annyira, hogy azzal hosszú távon, legalább még négy-hat évet tudjon foglalkozni. Azon is gondolkozott, hogy kihagyjon-e egy évet, menjen-e el dolgozni, nyelveket tanulni, de végül egyik osztálytársa mesélt neki erről a szakról, és miután utána olvasott, úgy döntött, megpróbálja.

„A mérnökin mind olyan tárgyakat tanulhatok, amelyeket szeretek: matematikát, fizikát, informatikát, ezért is fogott meg annyira ez a szak. Tetszett minden, amit olvastam róla, úgyhogy azért maradtam emellett” – mondta.

Arról, hogy maradna-e hosszútávon Romániában, úgy vélekedett: sokáig gondolkozott azon, hogy elmenjen más országba tanulni, és még mindig „nagy vágya és álma”, hogy külföldön éljen, tanuljon, de egyelőre Kolozsváron kezdi meg az egyetemet. Mint mondja, azt olvasta a szakról, hogy Romániában még új keletű, nehéz munkát találni, és sokan, akik ezt elvégzik, külföldre mennek dolgozni, így lehetséges, hogy ő is teszi később. És az is biztos, hogy bár az egyetemet itt kezdi meg, de utána cserediákprogrammal el szeretne menni külföldre tanulni, és „ha minden jól sikerül, akkor majd utána elköltözni is”.

Az érettségiről még annyit elmondott, szerinte akkor sikerül a legjobban, ha mindenki olyan tantárgyat választ, amit szeret, és azzal foglalkozik, ami neki fontos, szüksége van rá felvételin, és „nem kell rástresszelnie, mert az fölösleges”. „Azt láttam a saját osztálytársaimon, barátaimon is, hogy sokat stresszeltek, mert sokkal nagyobb dolgot csinálunk az érettségiből, mint ami valójában, és ennek nincs értelme, mert akkor csak rosszabbul teljesítünk. Az érettségi után ugyanúgy megy tovább az élet, és ha valaki minimálisan tanul, akkor sikerül megszereznie az átmenőt” – mondta.

Vass Anett az érettségi után végre pihenéssel, utazással – itthon és külföldön–, sportolással, úszással és a barátaival tölti az idejét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?