Elballagtak az MCC Középiskolás Programjának végzősei

Több mint 300 diák fejezte be idén a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programját. A végzősök június 11-én közös évzáró ünnepségen búcsúzhattak a tanévtől és a Programtól a szervezet kolozsvári képzési központjában. A fiatalok továbbra is az MCC-s közösség részei maradhatnak, hiszen a kincses városban továbbtanuló diákok az Egyetemi Programban folytathatják tanulmányaikat.

A 2023/2024-es tanévben a Középiskolás Program több mint 1400 tagot számlált, a fiatalok számos szakterületen fejleszthették magukat az MCC ingyenes képzésein. A 9–12. osztályos diákok az ország bármely pontjáról becsatlakozhatnak a Programba, kedvükre válogathatnak a különböző online kurzusok közül, emellett ingyenes angol és román nyelvórákon bővíthetik tudásukat.

Fotó: MCC

A diákoknak nagy élményt jelentenek a szakmai napok, tematikus tanulmányi kirándulások és táborok, ahol sok hasonló gondolkodású, lelkes fiatalt ismerhetnek meg, és összetartó közösséggé formálódnak. A személyes találkozásokra továbbá az MCC kilenc erdélyi képzési központjában is lehetőség van: Aradon, Csíkszeredában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen és Veresszéken is tartalmas programok, ismeretterjesztő és csapatépítő alkalmak várják őket.

A tanévzáró ünnepségen Fugel Edina, az MCC erdélyi szakmai tevékenységért felelős igazgatója elmondta, az MCC-s diákélet esszenciája a közösség, összetartozás, egymás motiválása és támogatása. „Az, hogy nemcsak magunkra figyelünk, hanem a társunkra, közösségünkre, a társadalmunk működésére is. Megtanulunk kiállni értékeinkért, céljainkért. Az MCC nemcsak az ismeretekről, hanem a barátságokról, az együttműködésről és a jövőre való felkészítésről is szól. A tudás, amit itt szereztetek, az élet minden területén segítségetekre lesz” – biztatta a diákokat az igazgató.

Fotó: MCC

A köszöntők sorában Vatány Bíborka történész, volt MCC-s diák arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy a sikert nemcsak az anyagi javak jelentik, hanem az is, hogy örömmel gondol a munkájára és a választott szakmájára minden reggel. Elmondta, tanárként megpróbált valamennyit visszaadni mindabból, amit a tanulmányai során felhalmozott, és tenni a közösségért, a jövőben pedig a mostani végzős generáció motiválhatja a következő évfolyamokat.

Péter Ákos informatikus, az Egyetemi Program végzős diákja az MCC-ben töltött évekből a nagyszerű közösséget és a fejlődési lehetőségeket emelte ki. Jelentkezésre biztatta a középiskolásokat, hiszen az Egyetemi Programban kiváló kurzusokat hallgathatnak helyi és nemzetközi előadóktól, vitaklubon fejleszthetik érvelési képességeiket, az itt szerzett tudás pedig versenyképessé teszi őket a munkaerőpiacon is. Szakmai lehetőségekből sincs hiány: az MCC támogatja a fiatalok konferenciákon, tanulmányi utakon való részvételét, külföldi továbbtanulásukat, emellett a diákok kezdeményezéseit is felkarolja. Mégis a legfontosabb, amit adhat, a közösség. A kolozsvári központban összegyűlnek a különböző szakok és karok kiváló tanulói, és az évek során összetartó baráti kör alakul ki.

Fotó: MCC

Pünkösti Zsolt, a Középiskolás Program erdélyi koordinátora az MCC-s kapcsolati háló kihasználására és folyamatos tanulásra buzdította az ünneplőket, majd átadta az emléklapokat és programbizonyítványokat a jelen levő végzősöknek. Az ünnepségen Hadnagy Hunor székelyudvarhelyi diák, az MCC ARS Tehetségszüret aranyérmese mutatta be szaxofonos produkcióját.

Az MCC Egyetemi Programjának juniorképzésére július 19-ig jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik ősszel valamelyik kolozsvári egyetem nappali tagozatán kezdik el tanulmányaikat. További információk itt olvashatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?