El sem kezdődött, máris késik az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út építése

Felfüggesztették az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út 1-es és 3-as szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) sajtószóvivője, Alin Şerbănescu szerint az eljárásban részt vevő vállalatok pontosításokat kértek, ezért függesztették fel a közbeszerzést, és amint tisztázzák a helyzetet, az eljárás folytatódik. Ugyanakkor az 1-es szakasz esetében egy óvást is benyújtottak, idézi a sajtószóvivőt az Agerpres hírügynökség.

A szóvivő ugyanakkor kizártnak nevezte, hogy emiatt hónapokig csússzon az eljárás, szerinte „egy, legtöbb két héten" belül rendeződik a helyzet.Fotó: Bihar Megye Tanácsa Az 1-es szakasz esetében benyújtott óvásról azt mondta, az nem befolyásolja a közbeszerzési eljárást, csak az eredményhirdetés után fogják elbírálni.

A 2-es szakaszra kiírt közbeszerzés zavartalanul folytatódik, május 9-ig várják az ajánlatokat, tette hozzá Alin Şerbănescu.

Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út mintegy 120 kilométer hosszú lesz, a projekt becsült értéke a megvalósíthatósági tanulmány szerint 10,1 milliárd lej, a kivitelezési idő 24 hónap. A munkálatokat részben vissza nem térítendő uniós alapokból, részben az állami költségvetésből finanszírozzák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?